Címlap Egészség Különleges tá...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sürgősségi ellátásban dolgozó szakemberek alkották azt az új társasjátékot, ami APAktiviti néven augusztus elsején lát napvilágot, az Akut Pécs Alapítvány kiadásában.

A játékot 2021-ben, sportolás közben álmodta meg Deák András Sándor, a PTE Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszéke Sürgősségi Betegellátó Osztályának ápolásszakmai igazgatóhelyettese, miközben azt találgatta, hogy a sürgősségi szakdolgozói oktatásra milyen alternatíva létezhet a megszokott tantermi tanítás mellett. Ötletét azonnal felkarolta dr. Kanizsai Péter László tanszékvezető, aki szakmailag lektorálta is.

Az APAktiviti elnevezés az Akut Pécs Alapítvány rövidítése és a társasjáték módszere nyomán született. Létrehozásának alapvető célja a sürgősségi betegellátás során alkalmazandó eljárások alapjainak elméleti, gyakorlati elsajátítása játékos formában. Elsőrendűen azoknak ajánlják, akik a sürgősségi betegellátásban dolgoznak, illetve ezt tanulják, ám a játékot azok is élvezhetik, akik nem az egészségügyben tevékenykednek. A társasjáték kérdéskártyákat is tartalmaz, amelyek a játék nélkül is segítik az ismeretek elsajátítását.

A kártyák orvos- és ápolásszakmai kérdéseket tartalmaznak. Tizenhat éves kor felett, minimum ketten, maximum négyen játszhatják. A játékmező hét részből áll, minden résznek saját kérdésköre van. A játékosoknak minden egyes részből legalább egy kérdést meg kell válaszolniuk, amiről teljesítésigazolást kapnak. Ha ez egy körön belül nem teljesül, úgy a játékosnak a célba érés helyett el kell kezdenie egy újabb kört. Tennie kell ezt addig, míg az összes részt nem teljesítette

– mondja a szabályrendszerről Deák András Sándor, aki hozzáteszi: jelenleg sem itthon, sem külföldön nem találni hasonló, kifejezetten a sürgősségi betegellátásra, az SBO felépítésére fókuszáló társast.

Bíznak abban, hogy ezzel a játékos, szórakoztató eszközzel is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több okos „sürgésze” legyen az országnak. Megfelelő forrás esetén tervezik angolul is megjelentetni, hogy a hazai felsőoktatásban tanuló külföldi hallgatók is megismerhessék.

Az Apaktiviti megrendelhető a [email protected] e-mail-címen.