Címlap Balhé Apját és tesó...

Apját és tesóját is megagyalta a komlói rongáló

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Police.hu közlése szerint apját és testvérét is megagyalta a komlói férfi, majd bottal törte be a lakásuk ablakát.

Garázdaság miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfi ellen. A férfi február 2-án délután megjelent egy komlói társasháznál, ahol üvöltözött és betörte az egyik lakóház bejárati ajtajának ablakát. Ezt követően édesapja lakásához ment, ahol testvérével és apjával is dulakodott, utóbbit ököllel arcon ütötte, majd távozott.

Kis idő elteltével visszament, többször megrúgta a lakás ajtaját, majd az épület előtt bántalmazta testvérét, végül pedig egy bottal betörte a lakás utcafronti ablakát. A rendőrök a garázda férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.