Címlap Közélet Kedden nyit a...

Kedden nyit a Hullám, de ezekre érdemes figyelnünk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A PSN Zrt. közleménye szerint a tervezett május 30-i nyitás helyett június 2-án, azaz kedden nyit újra a pécsi Hullámfürdő strandja, de ne felejtsük el, hogy idén megváltozott nyitvatartással tudjuk igénybe venni a strand szolgáltatásait.

Mint írják, a koronavírus okozta fennakadásokat követően újra üzembe helyezik a Hullámfürdő strandját és kültéri medencéit, azonban továbbra is szükséges a fokozott óvintézkedések fenntartása és az elővigyázatosság.

Első körben csupán a strandot vehetik igénybe az odavágyó lakosok, de egyelőre még nem tisztázott, hogy pontosan mely épületek nyílhatnak meg és melyek nem. Viszont egy dolog biztos, a fedett medencék továbbra is zárva maradnak.

Egyelőre a strand felét tudják kihasználni a fürdőzők a szabályozások miatt. Ez számszerűen annyit jelent, hogy 300 ember lehet egyszerre strandon és 200 pedig a vízben.

A keddi naptól az alábbiak szerint csobbanhatunk a strandon:

07.00 – 09.00: Csak a PSN Zrt. sportolói számára nyitva
09.00 – 10.00: Csak 60 év feletti vendégek számára nyitva
10.00 – 19.00: Mindenki számára nyitva
19.00 – 21.00: Csak a PSN Zrt. sportolói számára nyitva

A strandot egyébként már régóta szépítgetik, mely felújításokról itt írtunk bővebben: