Címlap Balhé Bérlakásra vá...

Bérlakásra váró pécsiek szidták a városvezetést

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Vessenek véget a korrupciónak”, „Tisztességes lakáspolitikát”, Kéremeinket ne a kukába iktassák”, „Követeljük a lakhatási válság felszámolását”, „10 éve várjuk a sorunkat”, „Elég a diszkriminációból”, „Lakhatatlan lakásban élünk”

– ilyen és ehhez hasonló transzparensek között közel száz rászoruló vett részt azon a lakossági fórumon a Pákolitz István Közösségi Házban, amelyet a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezett meg.

A téma az önkormányzati bérlakáshoz jutás nehézsége, illetve a pécsi lakásgazdálkodással kapcsolatos anomáliák és problémák, amelyekből az utóbbi időben akadt bőven – vesztegetés gyanúja miatt a kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást is folytat, amiben érintett a pécsi Polgármesteri Hivatal.

A fórum bevezetőjében, amit Varga István, a nemzetiségi önkormányzat elnöke adott elő, elhangzott, hogy

bár meghívták a területért felelős alpolgármestert, Nyőgéri Lajost is, ő nem jelent meg.

Elment viszont Dr. Lovász István jegyző, aki hangsúlyozta, segítő szándékkal érkezett, hogy válaszoljon minden felmerülő kérdésre a „Hivatallal” kapcsolatban. Ilyen akadt bőven, ugyanis az összegyűlt pécsiek szinte folyamatosan panaszkodtak valamire a pécsi lakásgazdálkodással kapcsolatban.

Moór Eszter, a Pécsi Roma Nemzetiségi önkormányzat tanácsadója azt mondta,

„olyan méylpontra jutott a pécsi lakásügy, amilyen még nem volt. Annyira elakadtak ott a dolgok, akkora káosz alakult ki, hogy már maguk a hivatal munkatársai sem tudták követni, mi történik”.

A tanácsadó közölte, tömbösítve vették fel az „akut” kifogásokat és problémákat, és készítettek egy kérelem-csomagot, amelyben problémakörökre bontva jelzik majd, hogy min kellene változtatni, illetve miben várnak döntéseket végre az önkormányzattól.

„Több százan állnak sorba bérlakásért, luxus, hogy eközben 130 lakás üres Pécsett. Emberi léthez méltó ügyfélfogadási rendet szeretnénk, és méltányos elbírálást”

– magyarázta Moór Eszter, aki szerint azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat minden kérelemre érdemben is reagáljon.

A szakember rövid helyzetkép-összefoglalóját itt meg is lehet hallgatni, akit részletesen is érdekel:



Valóban igen kaotikus képet fest mostanában az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos helyzet, nemcsak nyomozás van az ügyben, hanem kiderült az is, hogy a városvezetéshez közeli emberek – köztük például intézményvezető is – bérlakásban lakhatnak, lakhattak.