Címlap Balhé Bonyolódik a ...

Bonyolódik a pécsi buszos sztrájk: mindenki vitázik mindenkivel!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kétnapos sztrájkot szervez január végére (28-29-én) a Tüke Busznál működő nagyobbik dolgozói érdekvédelmi szervezet, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), mert nem hajlandó tárgyalni velük a béremelésről a cégvezetés – közölték.

A céljuk az, hogy 2 forinttal többet kereshessenek a sofőrök, mint a Volánnál,

ehhez viszont 25%-os alapóradíj-emelésre lenne szükség. Vagyis a mostani bruttó 1800 forintos díj helyett kérnek bruttó 2250 forintot.

Szerintük ez mindenképpen kell ahhoz, hogy megállítsák az elvándorlást a cégtől, és új sofőröket találjanak, akik hajlandók munkába állni a Tüke Busznál – így garantálva azt, hogy folyamatosan menjenek a városban a járatok.

Raposa Gábor, a SZAKSZ pécsi vezetője szerint nem az a céljuk, hogy megbénítsák a városi tömegközlekedést, inkább figyelmeztetésnek szánják az akciót, ezért is szervezték annak első napját vasárnapra.

Amint azt a Pécs Aktuál megtudta, a Tüke Busz vezetése jogi okokra hivatkozva nem tárgyal, pontosabban szerintük jogilag nem jár(t) el szabályosan a SZAKSZ. Ezt a szakszervezet cáfolja, és erről kedden délelőtt ki is adtak egy részletes, 7 pontos indoklást is, ami itt teljes egészében elolvasható:



Egyszerűsítve a jogi nyelvezetet az a lényeg, hogy a Tüke Busz vezetése szerint csak Dobi István, a SZAKSZ elnöke jogosult a bértárgyalásra, helyette azonban a szakszervezet pécsi vezetője ült tárgyalóasztalhoz decemberben, ami a cég szerint szabálytalan volt, mert erre nem volt felhatalmazása. Ez az, amit a SZAKSZ cáfolt.

Mindenki mindenki ellen

A helyzetet bonyolítja, hogy a Tüke Busznál működő, immár kisebb szakszervezet, az FDSZ, meg sem jelent a decemberi bértárgyaláskor. Hofekker Ferenc ugyan nem akarta elmondani ennek okát, amikor beszéltünk vele, de végül érzékeltette: ha elmentek volna, azzal „legalizálták” volna a SZAKSZ szerinte is jogellenes magatartását. Vagyis érvényesítették volna a bértárgyalást.

A SZAKSZ pécsi vezetése szerint viszont Hofekker nem a dolgozók érdekeit képviseli, hanem a munkáltatójét, ami minimum fura egy szakszervezettől.

Hofekker ezzel szemben azt mondja, a dolgozók érdeke a szabályos eljárás, mert mindenki béremelést szeretne elérni, de ezt csak úgy tudják, ha jogilag kifogástalan ennek menete.

Jó tudni, hogy ha lesz is munkabeszüntetés január 28-29-én, az nem jelenti azt, hogy egyetlen busz sem közlekedik majd Pécsett. Ennek pontos törvényi feltételei vannak, de tulajdonképpen a sztrájk ideje alatt csökkentett, vagyis kevesebb járat fog menni, mint alapesetben. Például, ha van olyan járat, ami óránként háromszor közlekedik, abból csak 2 fog menni, egy kimarad.  

UPDATE: Hazudik a Tüke Busz vezetése a SZAKSZ elnöke szerint

Velős közleményt adott ki cikkünk után, 17 óra körül a SZAKSZ. Azt írják elsősorban a dolgozóknak címezve, hogy

„A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója, Skutnik Tibor úr, egyértelműen azon van, hogy félrevezessen Benneteket, azzal a levelével, amit január 8. napján hozzátok intézett és amit a munkahelyek faliújságain helyeztetett el. Lényegében kijelenthető, hogy hazugság az, amit a „kiáltványában” megfogalmazott, mivel az nem igaz, hogy a SZAKSZ képviselője a bértárgyaláson nem jelent meg.

Raposa Gábor elnök úr, mint a SZAKSZ alapszervezetének törvényesen megválasztott képviselője, a 2024. évre szóló bértárgyaláson, 2023. december 12. napján 9 órakor Sipos Csabával együtt megjelentek, a munkáltatóval tárgyaltak és erről hivatalos jegyzőkönyv is tanúskodik.
A munkáltató a bértárgyaláson kijelentette, hogy a tulajdonos, önkormányzattól nem kapott felhatalmazást, hogy béremelés mértékéről nyilatkozzon.

Mivel ezek után nem történt semmi, a bértárgyalás megkezdése után két héttel, a SZAKSZ 2023. december 29. napján felszólította a munkáltatót, hogy folytassák a bértárgyalást és arra legkésőbb 2024. január 5. napjáig kerüljön is sor.

A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója, elzárkózott a bértárgyalás folytatásától, arról a SZAKSZ elnökét nem értesítette, így került arra sor, hogy szakszervezetünk bejelentse a sztrájk előtti egyeztető tárgyalás megkezdését. A vezérigazgató, még az egyeztető tárgyalások lefolytatásának jogszerűségét is megkérdőjelezte!

Itt tartunk most!”

A teljes poszt itt olvasható: