Címlap Balhé Nem hajlandóa...

Nem hajlandóak tárgyalni a sofőrökkel: sztrájk lesz Pécsen!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tüke Busz pilótái csak annyi bért kérnek, mint amennyi az ágazatban szokásos, és amennyiért a Volánnál is dolgoznak a kollégáik. Most mindössze 1800 forintos bruttó óradíjért állnak munkába, azt szeretnék, ha ezt 25%-kal megemelnék. Ha ez sikerülne, akkor keresnének annyit, mint a helyközi járatokat vezető kollégáik.

„A Tüke Busz vezérigazgatója (Skutnik Tibor, Péterffy Attila jó ismerőse – a szerk.) nem hajlandó a SZAKSZ-szal tárgyalni, így az Pécsett sztrájkot szervez” – jelentette be a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke.

„A Tüke Busz vezérigazgatója a sztrájk előtti kötelező hétnapos egyeztető tárgyalás megtartását a mai napon visszautasította, ezzel a magatartásával kikényszerítette, hogy a SZAKSZ bejelentse a munkáltatónál, a 2024. január 28-29. napjaira tervezett kétnapos munkabeszüntetés szervezését”

– magyarázta Dobi István.

„A sztrájk bejelentésével egyidejűleg a SZAKSZ kérni fogja, hogy a Tüke Busz Zrt. a Személyszállítási törvény alapján dolgozza ki a „sztrájkmenetrendet” és arról a megadott határidőn belül az utazóközönséget tájékoztassa” – közölte az elnök.

„Arra még nem volt példa, hogy egy közösségi közlekedést végző társaság a kollektív munkaügyi vita lefolytatását megtagadja, főleg azért is, mert ezzel a hanyag magatartásával a munkáltató nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a felek a vitás kérdésben megállapodjanak és a sztrájk megtartására ne kerüljön sor”

– tette hozzá Dobi.