Címlap Balhé Felmondott a ...

Felmondott a Tüke Busz vezetője – Önként távozik posztjáról!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyelőre házon belül oldhatják meg a pótlását. UPDATE: Kiderült, kit akar a városvezetés vezetőnek.

Megbízható forrásokból úgy értesült a Pécs Aktuál, hogy hétfő délután felmondott Bánkuti István, a Tüke Busz vezetője, igazgatósági elnöke és megbízott cégvezetője. A döntését a cégnél múlt héten, a polgármesterrel hétfőn közölte.

Bánkuti

már tavaly jelezte, hogy komoly bajban van a városi közösségi közlekedésért felelős cég,

de azóta sem történt látványos javulás a cég finanszírozásában.


Lapunk úgy tudja, a cég beszállítóknak is több tízmillióval tartozhat már – egyesek már 250-300 millióról beszélnek a cégnél, de ez nem megerősített információ.

Az nyílt titok volt, hogy Bánkuti és a tágabb városvezetés (vagyis a polgármester körül sündörgő tanácsadói kört is ide értve) között nem volt harmonikus a viszony, a cégvezető hiába figyelmeztetett többször is problémákra, ezek a figyelmeztetései nemigen találtak nyitott fülekre. A cégnél ugyan nemrégen volt egy bruttó 400 forintos béremelés (bruttó 1800 forintos alapóradíjra emelték a pilóták bérét), de ez a szakmában egyáltalán nem számít magas fizetésnek, nem számít éppen csábító ajánlatnak, ettől nem lesz több sofőr – vélik a vállalatnál.

A pécsi közösségi közlekedést számos kritika érte az utóbbi időben, igaz ugyanakkor az is, hogy a céget az infláció, az energiaárak elszállása igen komolyan sújtotta – ami évi több százmilliós pluszterhet jelentett.

Az elmúlt hetekben a Városházáról olyan hírek kerültek ki, miszerint Bánkuti utódját keresik, de lapunk úgy tudja, egyelőre nem találtak megfelelő szakembert, pedig még Szegeden is körülnézhettek. Úgy tudjuk, Bánkuti utódját házon belül jelölhetik ki, esetleg egy másik önkormányzati cégtől érkezne majd vezető – átmeneti időre.

Lapunk kereste Bánkuti Istvánt, de többszöri hívásunk ellenére sem tudtunk vele beszélni. Amint elérjük, frissítünk!

Több tízmilliót fizethet a Tüke Busz volt vezetőknek

Lapunk úgy tudja, a cég a napokban elveszített jogerősen két munkaügyi pert is. Két vezetőt bocsátottak el ugyanis az új városvezetés érkezése után nem sokkal – ezek szerint jogtalanul. A két középvezetőnek most összesen 20-25 milliót kell fizetnie a cégnek.

A Pécs Aktuál értesüléseit megerősítette a Tüke Busz, de csak annyit írtak a bukott perekkel kapcsolatban, hogy betartják a jogszabályokat, vagyis tudomásul veszik az ítéletet.

A Dél-komtól érkezik az új Tüke Busz vezér

Lapunk úgy tudja, a nem éppen kritikáktól mentes Dél-Kom Kft.től érkezik az új cégvezető, mégpedig Skutnik Tibor személyében, ha arra rábólint majd a Közgyűlés.

A Dél-Komról legutóbb akkor írtunk, amikor kiderült:

PÉCS HELYETT KAPOSVÁR VÉGZI MAJD A REGIONÁLIS HULLADÉKKEZELÉST NYÁRTÓL, MIUTÁN ELHAPPOLTA A LEHETŐSÉGET VÁROSUNK ELŐL EGY JOBB PÁLYÁZATTAL.


Furcsa körtülmények között rúgták ki az előző cégvezetőt a Dél-Komtól tavaly, majd hét embert vettek fel a városi céghez – írtuk meg korábban. A korábbi cégvezető, Mayer Edit munkájával semmi baj nem volt, sőt: a nyilvánosan elérhető adatok szerint kiválóan végezte a dolgát.

EGY EXHŐERŐMŰVEST, SKUTNIK TIBORT VETTÉK FEL cégvezetőnek a Dél-Komhoz, AKI A PÉCSI ERŐMŰ TÜZELŐANYAG-BESZERZÉSÉT VÉGZŐ PANNON-BIOMASSZA KFT. MŰSZAKI VEZETŐJE VOLT AKKORIBAN, AMIKOR PÉTERFFY ATTILA VEZETTE AZ ERŐMŰVET.

Skutnik magasabb bérrel és prémiumlehetőséggel kerülhetett a céghez elődjéhez képest.


A Pécs Aktuál úgy tudja,

a Tüke Busznál kezdő fizetése, alapbére 1,3 millió forint lehet, amelyet 70%-os prémiummal fejelhet meg évente.