Címlap Gazdaság Kirúgták a cé...

Kirúgták a cégvezetőt, most hét embert vennének fel inkább a városi céghez!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem rég írtunk arról, hogy vezetőcserét hajtottak végre a Biokom alá tartozó Dél-Kom Kft. élén; az eddigi cégvezető helyére egy ex-hőerőműst, Skutnik Tibort vettek fel, aki a pécsi erőmű tüzelőanyag-beszerzését végző Pannon-Biomassza Kft. műszaki vezetője volt 2015-ig. Vagyis akkoriban, amikor Péterffy Attila vezette az erőművet.

Úgy tudjuk, Skutnik magasabb bérrel, és prémium lehetőséggel kerülhetett a céghez elődjéhez képest.

„MINDEN ÁRON MEG AKARTAK TŐLEM SZABADULNI, MERT ÉN VOLTAM AZ EGYETLEN “NARANCSOS” A CÉGVEZETÉSBEN. INNENTŐL FOGVA NINCS KONTROLL”

– kommentálta elbocsátását korábban a volt cégvezető.

Úgy tudjuk, a cég megajánlotta a közös megegyezéssel történő szerződésbontást Mayer Editnek, de ezt ő – lelkiismereti okok miatt – nem fogadta el. Az asszony munkájával nem volt probléma, sőt: a céget jól vezette a nyilvánosan elérhető dokumentumok alapján.

Mayer Edit leszögezte azt is, hogy ebben a félévben – decemberig – különösen nem mindegy, hogy milyen a cégvezetés: költ-e vagy tartalékol. December után ugyanis sokkal kötöttebbek lesznek a cég lehetőségei szerinte.

Most úgy néz ki azonban, hogy

tartalékolás helyett inkább az új vezetőn kívül még hét új embert akarnak felvenni a céghez.

Az nem szokatlan, ha egy új vezetői hozza a saját embereit is; persze, hogy „minőségi csere” történik-e, az kérdéses, és csak idővel derül ki, hogy megérte-e a cégnek, vagy inkább ráfizettek. Hogy erről van-e szó ebben az esetben is, azt csak feltételezni lehet egyelőre. A cég honlapján nincs nyoma ennek a hét új embernek, az állásajánlatok között is csak két újat találtunk: „kegyeleti szolgáltatót” és „köztemető munkatársat” keresnek – igaz a Biokom, amely a Dél-Kom tulajdonosa.

"Sportállások", vagy "haveri álláshelyek" sem ismeretlenek a politika világában, ezek azok a "munkavállalók", akik valamiféle szolgálatot tettek, vagy tehetnek a politikai döntéshozóknak, ezért hálából munkát - pénzt - kapnak valamelyik városi cégnél. Ez a fideszes városvezetés alatt sem volt ismeretlen gyakorlat Pécsett; sőt akadtak önkormányzati képviselők is, akik eközben városi cégekben helyezkedtek el. Ez most is így működik: a Kulturális Bizottság elnöke, P. Horváth Tamás egyben a Zsök Nkft. munkavállalója is. Vagyis kvázi a saját főnökének a főnöke, miközben a beosztottja. Ezt a helyzetet egyébként a kulturális gigacég előző cégvezetője nehezen is viselte, panaszkodott is P. Horváthra rendesen, de mondott ugyanakkor pozitív példát is a politikából érkező másik munkatárs, a jobbikos Gyimesi Gábor esetében. Tehát önmagában a "politikai haverok" nem biztos, hogy rossz munkát végeznek, viszont előnyt élvezhetnek a piacról érkezőkkel szemben, kapcsolataik miatt.

Hogy ki ez a hét ember, milyen munkát fognak végezni, mi indokolta a felvételüket, milyen pályázat, vagy kiválasztási folyamat és milyen referenciák alapján kerülhetnek pozícióba, mennyibe fognak kerülni, arra rákérdeztünk a cégvezetésnél. Amint válaszolnak, beszámolunk róla. Délelőtt elküldött kérdéseinkre azonban egyelőre még nem válaszolt a Dél-Kom.

Mit csinál a Dél-Kom?

A Társaságot a BIOKOM Kft. alapította a 90-es évek végén. Az alapítás célja az volt, hogy a Pécs városát övező régióban minél nagyobb területen

HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELADATOKAT LÁSSON EL.

A piaci pozíció építése mellett a folyamatos piaci és önkormányzati elvárásokhoz igazodó műszaki és technológiai fejlesztés is az elérendő célok közt szerepelt. A Kft. 1998.-ban már 18 települési önkormányzattal állt szerződéses kapcsolatban a lakossági- intézményi-, illetve egyedi szerződések alapján az ipari–kereskedelmi vállalkozások által kibocsátott települési szilárd hulladék összegyűjtésére, szállítására, ártalmatlanítására.

A közszolgáltatással ellátott települések száma jelenleg 319 dbmely Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye területét érinti.

A szolgáltatási színvonalat és annak elfogadottságát jellemzi, hogy a társaság alapítása óta az egyes önkormányzatokkal kötött szerződések folyamatosan fennállnak és a szerződések száma folyamatosan bővült – írják a cég honlapján.