Címlap Baranya 34 évvel ezel...

34 évvel ezelőtt sírt fel az első lombikbébi Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

34 évvel ezelőtt, 1988. augusztus 24-én reggel 7 óra 9 perckor született meg az első magyar lombikbébi, a 3850 grammos Zsuzsanna a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján.

Két évvel korábban, 1986-ban kezdődött meg Pécsett a mesterségesen létrehozott terhesség kísérleti program

Másfél éven át folytak a kísérletek, ez idő alatt több mint ezer egérnél végeztek el megtermékenyítést. Ennek során óriási gyakorlatra tett szert a dr. Csaba Imre professzor vezette munkacsoport, akik végül 1987 decemberében hajtottak végre sikeres beavatkozást egy tíz éve meddő házasságban élő asszonynál.

Zsuzsanna 1988. augusztus 24-én látta meg a napvilágot Pécsett, és bár nagy szenzációnak számított, később nem vállalta a nyilvánosságot. Az első után gyorsan jött a második baba a fővárosi Nyírő Gyula kórházban, majd egyre több egészségügyi intézmény nyújtott lehetőséget a meddőségkezelésre.

Pécsen 1988 és 1997 között évente 18-22 lombikbébi született, 1997 és 2002 közt már évi 60-65, 2002 óta pedig már évi 100-130 lombikbaba jön világra.

Magyarországon a meddőség megközelítőleg 200 ezer házaspárt érint

Emellett a gyermekvállalás is kitolódik, egyre többen várnak 35-40 éves korukig. Ekkor azonban már a lombikbébi kezeléssel is nehezen megy a teherbe esés.

Míg 1970-ben átlagosan 22,5 éves korukban szülték első gyermeküket a magyar nők, addig 2017-es adatok szerint 30,2 évesen

Kép forrása: YouTube, Dokumentumfilmek Magyarul, Europe Direct Baranya