Börtönbe kerülhet az agresszív kamionsofőr, mert büntetőfékezett egy busz előtt

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mohácsi Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év börtönre és 1 év 2 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy teherautósofőrt. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette – közölte a Pécsi Törvényszék.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2019. május 8-án 6 óra 20 perckor az 5701-es számú úton közlekedett az általa vezetett tehergépkocsival Bóly irányából Pócsa felé 60 km/h sebességgel.

A vádlott által vezetett tehergépkocsi mögött közlekedett egy busz, 17 utast szállítva. A buszsofőr a vádlott által vezetett tehergépkocsi előzésébe kezdett 70 km/h sebességgel, ezt a vádlott észlelte, ezért a tehergépkocsija gyorsításába kezdett, hogy megakadályozza azt, hogy a busz megelőzze. A gyorsítás kezdetekor az autóbusz már a vádlott által vezetett tehergépkocsi előtt volt részben.

A vádlott ekkor 80 km/h-ra növelte a sebességét, a sértett ezt észlelte, ezért gyorsítani kezdett, majd észrevette, hogy időközben szemből egy kistehergépkocsi érkezik, ezért további intenzív gyorsításba kezdett, hogy az előzést be tudja fejezni, amely végül sikerült is neki.

A vádlott ezt követően többször rávillogott és rádudált a buszsofőrre, majd a tehergépkocsijával megelőzte az autóbuszt.

A vádlott az előzés befejezését követően indokolatlanul intenzív fékezésbe kezdett, amely miatt a buszvezető vészfékezésre kényszerült: 80 km/h sebességről 30-50 km/h közötti sebességre kellett lefékeznie. A vádlott ezt követően még háromszor indokolatlanul intenzíven lefékezett az autóbusz előtt, és közben obszcén kézmozdulatokat tett.

A vádlott ezt követően a buszvezető „bosszantása” céljából és azért, hogy ismételten megpróbálja megelőzni, 30-50 km/h sebességgel közlekedett indokolatlanul. A buszos a vádlott által vezetett tehergépkocsi előzésébe kezdett, amikor is a vádlott indokolatlanul, folyamatosan áttért a szembejövő forgalmi sávba, hogy megakadályozza az előzés végrehajtását.

A vádlott a KRESZ folyamatos megszegésével az autóbuszon utazók életét, testi épségét veszélyeztette.

A vádlott és a buszvezetőt ezt követően beértek Pócsára, és a forgalomirányító jelzőlámpánál a tilos jelzés miatt megálltak. A vádlott kiszállt a tehergépkocsiból, odament az autóbuszhoz,

a sofőrt trágár szavakkal szidalmazni kezdte, többször ráköpött az autóbusz szélvédőjére, megragadta az autóbusz ablaktörlő lapátjait, hogy azokat letörje, azonban ez nem sikerült neki. Ekkor megpróbálta az autóbusz ajtaját kifeszíteni, de mivel nem jutott be az autóbuszba, ezért összetörte az autóbusz visszapillantó tükrét.

A vádlott ezt követően a helyszínről eltávozott, a buszvezető pedig értesítette a rendőrhatóságot.

A vádlott a cselekményével 37 000 forint rongálási kárt okozott, ami nem térült meg.

A vádlott a cselekményével az autóbuszban és az utcán tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett.

A vádlott nem volt jelen a tárgyaláson, az ügyész és a védő három munkanapot tartott fenn a fellebbezése esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Előző sztori

Bukhatja Magyarország a helyreállítási pénzeket a pedofilellenes törvény miatt?

Következő sztori

Mindent elkövet Keresztes László Lóránt, hogy felfigyeljen rá Hoppál: most sikerült!

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1