Címlap Balhé “Csődkö...

“Csődközelben Pécs – ismerte be a polgármester, ideje lenne dolgozni” az ellenzék szerint!

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Aláírásgyűjtésbe kezdett Pécs város vezetése szerdán, Péterffy Attila azt írta:

A JELENLEGI VÁROSVEZETÉS NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT,

de erről nem a mostani városvezetés tehet a polgármester szerint, hanem még az előző városvezetés – és a kormány.

Az ellenzék szerint

most először ismerte el a pécsi polgármester, hogy csődközelbe kormányozta a várost alig két és fél év alatt.

“Pécs polgármestere 2,5 év regnálás után csődközelbe kormányozta Pécset, ami példátlan teljesítmény. Az előző szocialista városvezetésnek is 8 év kellett hozzá, hogy 47 milliárdos adósságot termeljenek, amelyet 2018-ig tartott eltakarítani, és az okozott kárt helyreállítani – nem kevés kormányzati segítséggel – közölte a legnagyobb ellenzéki frakció. “Péterffy Attilának azonban elég volt 2,5 év, hogy csődközeli helyzetet állítson elő Pécsett, amelyért természetesen nem önmagát, hanem megint a kormányt hibáztatja, és ezért még aláírásokat is beszerezne a pécsiektől. Azt a magyar kormányt hibáztatja a baloldali polgármester, amely vagy amelyen keresztül eddig 300 milliárd forintnyi támogatás érkezhetett Pécsre, és érkezik is ezekben a pillanatokban is” – tették hozzá. 

“Péterffy Attila elismerte, hogy Pécs bajban van, de megint hazudik a felelősökről. Nem a kormány tehet ugyanis arról, hogy Péterffy Attila és a baloldali városvezetés évi 35-40 millió forintos fizetéseket ad a barátoknak; tízmilliókért tart tanácsadókat, százmilliókért ügyvédeket, miközben például a Tüke Busz szintén csődbe megy lassan, és nem lesz, aki a pécsieket szállítsa a városban, mert veszélybe kerül a közösségi közlekedés”

– fogalmazott az ellenzék közleményben.

“Pécs polgármestere hanyag módon sem az intézményeket segítő működési támogatásokat nem pályázta meg a kormánynál időben, de az előző városvezetés által elnyert fejlesztési támogatásokat sem volt képes időben felhasználni. Ezzel Péterffyék komolyan veszélyeztetik nemcsak a pécsi hivatalok, intézmények, cégek működését, de a város fejlesztését és fejlődését is” – írták.

“Péterffy a rezsicsökkentést is eltörölné”

“Tisztában vannak azzal a pécsiek, hogy Péterffy Attila – Márki-Zay Péterhez hasonlóan – eltörölné a rezsicsökkentést, adót emelne és hitelt venne fel – szerencsére ez utóbbit egyelőre nem tudja megtenni: nem adósíthatja el újra a pécsieket, ameddig polgári kormánya van Magyarországnak” – közölte a Fidesz-frakció. Végül felszólították a pécsi polgármestert, hogy “ne üres politikai kampányokban, ne hazugságokban jeleskedjen, és ne próbálja meg újra becsapni a pécsieket, hogy kiszedje belőlük az adataikat, hanem két és fél évnyi semmittevés után végre lásson hozzá a munkához; és legalább azt a pénzt vegye át és használja fel a különféle fejlesztésekre, amelyet még az előző városvezetés szerzett meg Pécsnek és a pécsieknek. Ebből és ezért épülhet meg egyebek mellett az új Vásárcsarnok is”.

Kővári: Munka helyett politizál Péterffy és Mellár

A témához Kővári János, az ÖPE elnöke, önkormányzati képviselő és jobboldali országgyűlésiképviselő-jelölt is hozzászólt. Közleményében azt írta: “miközben kánonban a kormányt szidja Mellár és Péterffy, a baloldali városvezetés gondatlanságból és hanyagságból sem az intézményeket segítő működési támogatást nem pályázta meg a kormánynál időben, sem a már az előző városvezetés által elnyert fejlesztési támogatásokat nem tudja időben felhasználni. Ezekkel veszélyezteti a város működését és fejlesztését, milliárdos vesztességeket okozva a pécsieknek. De nem rendelkezik még a következő évekre kidolgozott tervekkel sem. Csak a politikai pénzosztással és hatalmi játszmákkal törődik!”.

“Mindeközben a kormány tízmilliárdokkal segítette a pécsi gazdaságfejlesztést, ipari parkkal és csarnoképítéssel befektetők idevonzásával. Ugyancsak tízmilliárdokkal támogatta az egészségügyi létesítmények fejlesztését, megvette a reptér többségi tulajdonát, hogy regionális reptérré fejlessze. Hamarosan indul az M60-as továbbépítése, a Duna-híd építése s a nemzetközi kikötő építés Mohácsnál és elindultak az egyeztetések a minap a Pécs-Kaposvár-Balaton autópálya megépítésére is…Mindezekkel helyzetbe hozva Pécset is”

– tette hozzá Kővári.

“A kormány emellett a pécsi kulturális intézmények finanszírozását nagyobb részben támogatja, mint az önkormányzat, működteti Pécs iskoláit és szakrendelőit is” – írta a képviselő, aki végül leszögezte: “Pécsnek nem politizálásra, hanem az új gazdasági szereplőkkel, az egyetemmel és a kormánnyal is együttműködni tudó képviseletre van szüksége. Pécsnek is előre kell mennie, maga mögött hagyva a baloldal népnyúzó és a multikat segítő politikai kalandorait” – írta, hozzátéve, hogy “ők ezen dolgoznak.”

(Borítóképünk forrása: MSZP Baranya / Csaba István elnök)