Címlap Balhé Elítélt pécsi...

Elítélt pécsi férfire bízták a Büki Gyógyfürdő milliárdos pénzügyeit

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Bögyös Sándor a 2019. évi éves beszámoló elfogadásának napjával – várhatóan egy hónapon belül – távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatói pozíciójából

írta a 24.hu-nak Boros László Attila, a cég vezérigazgatója, miután a lap tudomására jutott, hogy januárban a bíróság a vállalat gazdasági igazgatóját első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Visszatekintve ez időben: Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt, egy Bögyös Sándor és a fia, ifjabb Bögyös Sándor (aki a jelenlegi büki igazgató) által irányított cég pedig 2009-ben arra kapott megbízást, hogy köztereket építsen a városban 2 milliárd forintból. Az I-Axis Kft. a szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal nem rendelkezett, ezért a munkákat alvállalkozókra bízta, akiket a nem jogerős ítélet szerint nem vagy csak részben fizetett ki.

A húsz alvállalkozónak összesen 538 millió forint kárt okoztak, ebből 316 millió forint kár nem térült meg.

Az alvállalkozók egy része csődbe ment, majd – miután az I-Axis Kft. tartozása a több száz millió forintot meghaladta – a gazdasági társaságot fiktív személyeknek úgy értékesítették, hogy a cég közel 80 millió forintos vagyonát eltulajdonították. A fiktív cégeladásban további négy ember vett részt.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet Bögyös Sándort és fiát többrendbeli csalás, csődbűncselekmény, számvitel rendje megsértése és közokirat-hamisítás miatt mondta ki bűnösnek. Nem jogerősen 2-2 évi börtönbüntetésre ítélte őket, 5-5 évre eltiltotta a gazdasági társaságok vezető posztjaitól, ugyanakkor a szabadságvesztés végrehajtását 5 évre felfüggesztette, és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság kötelezte őket tizenkilenc sértett kárának megfizetésére. A vádlottak ítélet ellen fellebbeztek, felmentésüket kérve.

Ifjabb Bögyös Sándort 2018 augusztusában nevezte ki Boros vezérigazgató a Büki Gyógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatójának. Boros azt írta a 24.hu-nak, hogy a zrt.-nek semmilyen kapcsolata nincs a hivatkozott bírósági eljárással, annak tényéről sem tudtak.

Az ügyben azonban sem a vezérigazgató, sem a távozó gazdasági igazgató nem nyilatkozott a lapnak.