Címlap Balhé Elmarad Pécse...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lemondták a szervezők Lakatos Márk Hello 50! című születésnapi eseményeit a stylist körül kialakult botrányos helyzet nyomán. Az érdi rendezvény október 25-én, míg a pécsi és szegedi eseményeket november 1-jén törölték – számolt be a hvg.hu a rendezvényekért felelős Kult Túra szervezőcég közleménye alapján.

A 2025 januárjában 50. születésnapját ünneplő Lakatos Márk eseménysorozata november 6-a és 11-e között lett volna Érden, Pécsen és Szegeden, ahol könyvvásárlással, dedikálással és fotózkodással készült találkozni rajongóival. Az események lemondása mögött az áll a cég közleménye szerint, hogy a stylistot érintő, nagy visszhangot kiváltó vádak miatt ellehetetlenült a rendezvények lebonyolítása.

A botrány egy bejelentés nyomán robbant ki, amikor Ábrahám Róbert publicista, a Pesti Srácok volt újságírója több vallomást is leadott a főügyészségen súlyos bűncselekmények ügyében, köztük gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával. Ábrahám egy videóban állította, hogy egy közszereplő szexuális kapcsolatra kényszerített egy árvaházban élő kiskorút. Az ügy részleteiről azonban további információk egyelőre nem kerültek nyilvánosságra.

Lakatos Márk és a szervezők további lépéseiről jelenleg nincs hivatalos közlés.

(Fotó: Lakatos Márk/Instagram)