Címlap Balhé Féltékenységb...

Féltékenységből támadt bozótvágó késsel ismerősére egy szigetvári szerelmes

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A BMRFK tájékoztatása szerint a rendőrségre augusztus 9-én 22 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a mozsgói szőlőhegyen megkéseltek egy férfit. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy férfi egy bozótvágó késsel támadt az áldozatra, majd elmenekült a helyszínről.

Zalaegerszegen fogták el a szigetvári támadót

A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd jelentős erőkkel kezdték meg a támadó felkutatását. A széleskörű adtagyűjtés eredményeképpen a szökésben lévő 35 éves szigetvári férfit augusztus 11-én délután Zalaegerszegen kapták el. Ezután a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra szállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

A Pécsi Törvényszék közlése szerint a sértett és felesége három gyermekükkel éltek együtt. A most elfogott férfi a sértett feleségének korábbi élettársa volt, akit emberölésért végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, büntetéséből két éve szabadult.

A gyanúsított a szabadulást követően ismét kapcsolatot létesített volt élettársával, aki otthonról el is költözött, majd idén augusztus első hetében úgy döntött, hogy hazaköltözik, ebben a sértett is segített neki. Ezt követően a gyanúsított több fenyegető üzenetet küldött a sértettnek, majd augusztus 9-én este szerelemféltésből egy machetével a kezében ment a sértett lakásához, majd miután az ajtót nyitott, rátámadt a nála lévő késsel, és közben azzal fenyegette, hogy megöli. A szúrást a sértett a kezével védte ki, amelynek következtében súlyos sérülést szenvedett.

A férfi az elfogásakor a rendőröknek azt is elmondta, hogy először egy közeli erdőben bujkált, ott rejtette el a bozótvágó kést, valamint a véres ruházatát, amelyet a nyomozók megtaláltak, és lefoglaltak.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított eljárást, és kezdeményezték a férfi letartóztatását.