Címlap Balhé Fiatalok tilt...

Fiatalok tiltakoztak a pécsi polgármesternél, amiért „eladósítja a jövőjüket”, és 44 évesen is ezt kell fizetniük!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívüli esemény zavarta meg a kedd délelőtti pécsi Közgyűlést. Amikor ugyanis a polgármester megnyitotta a képviselő-testületi ülést, a hátsó sorokban egyszer csak felállt több fiatal, és kisétáltak Péterffy Attila, illetve a polgármesteri pulpitus elé.

Mint kiderült:

16 milliárdos Péterffy-dollárokat osztogattak a városvezető frakció tagjainak, és a polgármesternek,

amiért szerintük megint eladósítják Pécset.

Vélhetően erről van szó:


Mutatjuk, mi történt az ülésen:


A polgármester egyébként higgadtan és nyugodtan reagálta le az egész tiltakozást. Azt mondta: essünk túl ezen gyorsan, majd vezette tovább az ülést, mintha mi sem történt volna.

A „dollárok” egyébként így néztek ki:

A baloldali képviselők közül néhányan – például Auth István, DK-s önkormányzati képviselő -, dühösen szórta a földre az egészet.

Máshol megfért az asztal sarkán a köteg.