Címlap Balhé Hamarosan újr...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly teljesen felújították, azonban egy évet sem bírt ki a tettyei malomkerék, amely egy ideje nem forgott, mert eltört a tengelye. Közelről jól látszik, hogy mi történt. 

Tavaly teljesen új csapágyat kapott a kerék, annak rögzítése adta meg magát még augusztusban. Az új tengely elkészült, már csak össze kell szerelni.

A malomkereket már többször javították az elmúlt években. Tavaly teljesen felújították, levakarták róla az évek alatt rárakódott vízkövet, valamint újra is festették. Forgórésze teljesen megújult, fa foglalat helyett fémcsapágyat kapott, ami sokkal tartósabb, mint a korábbi megoldás, legalábbis így gondolták, de ez nem vált be: csak egy évet bírt ki, ellentétben a korábbi fa forgórésszel, ami 8 évig húzta.

„A malomkerék javítása folyamatban van. A kivitelező október 21-én pénteken érkezik Pécsre egy utolsó helyszíni szemlét tartani. A tengely egységeinek gyártását már elkezdték (Veszprémben), az összeszerelés Pécsett zajlik majd a Verseny utcai telephelyünkön, onnan fogjuk kiszállítani és behelyezni a végleges helyére. A tervek szerint ez november második felében valósulhat meg” – közölte lapunkkal a Biokom.

Ime az új, tartósabb csapágy fémből! Ez tört el nemrég!

Az 1800-as évek közepén 23 malom működött a Tettye-patak mellett,

  • gabonaőrlő,
  • papír-,
  • lőpormalmok, valamint
  • a tímárok malmai működtek.

1892-ben megépült a Tettye-vízmű, és a terjeszkedő város miatt a patakot szabályozták, a föld alá vitték. Akkor álltak meg a malmok, ezeknek állít

emléket a 3 méter átmérőjű malomkerék.

Igy emelték a helyére a kereket 2021-ben