Címlap Balhé Hárman támadt...

Hárman támadtak a sofőrre egy közlekedési vita miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a három férfinak az ügyében, akik egy közlekedési vita során bántalmaztak egy gépjárművezetőt, valamint annak autóját is megrongálták.

Csoportosan elkövetett garázdaság

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 48 éves szentlőrinci, egy 33 éves pécsi, valamint egy 32 éves ócsárdi lakos ellen.

A megalapozott gyanú szerint a három férfi január 28-án 9 óra körül Magyartelek és Kisasszonyfa között egy autóban utazott, amikor közlekedési vitába keveredtek egy másik gépjármű vezetőjével.

A nézeteltérés odáig fajult, hogy autójukkal megálltak, majd a vita során a sértett járművére több alkalommal ráütöttek, valamint az egyik visszapillantó tükröt is letörték. A sértett kiszállt a gépkocsiból, ekkor lökdösni kezdték, meg is ütötték, majd elhajtottak a helyszínről.

A rendőrök beazonosították, majd pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket. Előállításukat követően mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki. 

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.