Címlap Gazdaság Az Aldi és az...

Az Aldi és az EY is irodát nyit az egykori Ifjúsági Házban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Végéhez közeledik az egykori Ifjúsági Ház 1,2 milliárdos felújítása. Az irodaház iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az ingatlanban kialakítandó helyiségek máris elkeltek - derült ki az önkormányzat közleményéből.

A tervek szerint nyár közepén nyílik meg az egykori Ifjúsági Házból kialakított szolgáltatóközpont. Bár eredetileg az épület kétharmadát egyetlen bérlő vette volna ki, a cég a koronavírus-járvány miatt visszalépett, ezért alapjaitól kellett újragondolni a projektet.

A bérlők között nagy múltú, patinás, ismert társaságok is vannak.

Az irodaház üzemeltetése és a helyiségek bérbe adása a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. feladata. Az utóbbi munkát már el is végezte az önkormányzat cége, az irodák ugyanis már most, hetekkel a nyitás előtt elkeltek. A bérlők között nagy múltú, patinás, ismert társaságok is vannak.

Pécsen az Ifjúsági Ház biztosítja a lehető legkorszerűbb környezetet számunkra, amelyben az irodánk kialakítása budapesti székhelyünkkel lesz azonos. A következő hónapokban nagy számban növeljük pécsi munkatársaink létszámát, akiknek kivételes karrierlehetőséget biztosítunk gazdasági és pénzügyi területen. Ennek egyik alapja, hogy inspiráló körülmények között és az elérhető legmodernebb munkahelyi technológiákkal dolgozunk” – írta közleményében az Ernst & Young.
 
A 2018-ban alakult ALDI International IT Services Kft. az ALDI Dél vállalatcsoport európai üzlethálózatnak nyújt első sorban informatikai támogatást, illetve egyéb üzleti adminisztratív tevékenységet, például vevőszolgálati feladatokat. A cég Budapesten és Pécsett működtet szolgáltató központokat. A vállalat Magyarországon további létszámbővítést tervez, ami a pécsi szolgáltató központot is érinti, ezért újabb irodára van szüksége a cégnek” – közölte az ALDI.

Vállalatunk a németországi anyavállalat harmadik magyarországi telephelyeként – a törökbálinti értékesítési központ és a dombóvári gyár mellett – 2017 októbere óta működik Pécsen. Elsősorban a kiválóan képzett és motivált munkaerő miatt 4 évvel ezelőtt 6 alternatív helyszín közül döntött a Viessmann a dinamikusan fejlődő egyetemi város, Pécs mellett. A pécsi szolgáltató központ jelenleg 55 munkavállalót alkalmazva 8 területen látja el feladatait. Vállalatunk a hosszú távú célok megvalósítása érdekében egy modernebb, központibb ingatlant választott, amikor az egykori Ifjúsági Házból átalakított irodaház mellett döntöttünk. 2021 év végére várhatóan mintegy 65 fő részére szeretnénk versenyképes munkahelyeket létesíteni, ezáltal mind szélesebb körben ismertté tenni vállalati kultúránkat – így a Viessmann.

(Látványterv: PVF Zrt.)