Címlap Balhé Három ellenőr...

Három ellenőrre is rátámadt egy agresszív nő Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vádat emeltek egy pécsi nő ellen, aki jegyellenőrökre támadt – közölte a Pécsi Járási Ügyészség.

A vád szerint a nő egy ismerősével utazott tavaly szeptemberben egy helyi járatú pécsi buszon, akik a menetjegyüket a felszállást követően szándékosan nem érvényesítették. Később felszállt három jegyellenőr, majd a nőt és társát felszólították, hogy mutassák fel jegyüket, vagy bérletüket. A nő társa a két kezeletlen jegyet felmutatta, majd közölte, hogy csak most szálltak fel, ezért nincs érvényesítve a jegyük. Ekkor az egyik ellenőr tájékoztatta őket, hogy a menetjegyeket a felszálláskor kell érvényesíteni, és mivel ezt nem tették meg, ezért szankciót fog alkalmazni.

Kérésére az egyikük átadta személyes iratait, azonban a vádlott ekkor közölte, hogy nála nincsenek iratok és egyébként sem adná oda azokat. Az ellenőr ekkor kérte a két nem érvényesített jegy átadását, amit azonban a nő megtagadott. Ekkor az ellenőrök intézkedni próbáltak a bliccelőkkel szemben, amikor a nő szitkozódva megfenyegette őket, majd az egyik buszellenőrt megütötte, miközben le akart szállni. Az ellenőrök megpróbálták ebben a vádlottat megakadályozni, azonban a nő többször is egyikük mellkasára csapott, majd ordítozott az ellenőrökkel, illetve a buszsofőrrel.

A nő folyamatosan fenyegette az ellenőröket, közölte, hogy ha majd nem lesz rajtuk kitűző, el fogja őket intézni. Ezek után ért oda a harmadik jegyellenőr is, akire szintén rátámadt a vádlott, őt lökdösni kezdte, majd kiütötte kezéből a mobiltelefont. Agresszív fellépését csak akkor hagyta abba, amikor megérkeztek a rendőrök.