Címlap Balhé Három ember e...

Három ember ellen nyomoznak a kertvárosi késelés ügyében!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, május 3-án 15 óra 30 perc körül egy 23 éves pécsi férfi Pécsen, a Lahti utcában korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett, majd össze is verekedett két másik férfival.

A vita során a férfi a nála lévő késsel többször nyakon szúrta az egyik vitapartnerét, egy 35 éves férfit, majd autójával elmenekült a helyszínről. Az eset során a sértett súlyosan megsérült. Az eddig beszerzett adatok alapján az összetűzést követően a menekülő férfi autóját egy kővel megdobták, majd a helyszínt a megszúrt férfi 29 éves társa is elhagyta.

A késelés feltételezett elkövetőjét két órán belül, a 29 éves férfit még az este folyamán elfogták a rendőrök. Előállításukat követően mindhármukat kihallgatták gyanúsítottként, ellenük garázdaság, míg a 23 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – súlyos testi sértés miatt is nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.