Címlap Baranya DE JÓ! Virágg...

DE JÓ! Virággal díszítették fel a lakók a pécsi Virág utcát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Először nem tudtuk hova tenni, majd gyorsan összeállt a kép: Pécsett a Virág utca tényleg virágos. És ez nem véletlen! Az itt élő, kreatív és növényszerető lakók - kihasználva az utcanevet - virággal díszítették fel az előkertet, sőt! Van, ahol még műfüvet is "vetettek" az aszfaltcsíkra, csak hogy zöldebb legyen az összkép. IMÁDJUK és persze mutatjuk is!

Ritáék háza előtt volt az első kaspó

Van valami különleges bája ennek az enyhén lejtős, tettyei utcácskának. Itt nincs átmenő forgalom, sőt még a lakók is másképp gondolnak a kertjükre!

A ház elé is mertek virágokat ültetni

A Pécs Aktuál utolérte az ötletgazdát, aki nyolc éve kezdte – saját indíttatásból és költségén – benövényesíteni a Virág utcát.

Ritáék szembe szomszédja is elkezdte a „füvesítést”. Ez egy műfű szőnyeg.

– Először csak egyetlen, nagy kaspót tettünk ki, hogy megnézzük, hogyan mutat. Majd egyre több került az utcára, aminek a hatása nem maradt el –

meséli Dobosiné Rizmayer Rita, aki férjével öntözgeti nap mint nap a növényeket.

Cél: a mediterrán hangulat

– Gondoltuk, ha már Virág utca, akkor megpróbáljuk olyan virágossá tenni, mint ahogy azt a mediterrán országokban teszik. Ott a cserepek egymás hegyén hátán vannak, de mégis felvidítja a sima kővilágot – mesélte mosolyogva Rita.

Igazán vidám látvány ebben az utcában elsétálni

Bátorság és bizalom is kell hozzá

Rita szerint az első lépés volt a legnehezebb, mert nem tudták, hogy mi lesz azokkal a növényekkel, amiket kitesznek.

– Szerencsére egyre több ház csatlakozott az utcából a virágosításunkhoz, sőt volt olyan, aki a virágos összkép miatt kerülővel ment haza, csak hogy lássa a növényeket – mondta Rita.

Csupán pár kaspó és egy-két örökzöld növény kell hozzá

Mégis volt, aki feljelentette őket

– Pár éve feljelentettek minket, mert egy kátyúba beleültettünk egy oszloptuját – vallotta be Rita, aki hozzátette: nagyon kellemetlen volt a procedúra, mert nem értették a Biokomnál, hogy mi nem rosszat akarunk, csak növényesíteni – mondta a Virág utcában élő, háromgyermekes asszony.

Azóta csak cserépbe, azaz mozgatható ládába tesznek növényeket

Az esetből tanultak. Csak olyan helyre és úgy helyeznek ki növényt, hogy az senki szemét ne szúrja. Minket felvidított!

Még több képért látogass el a Pécs Aktuál Instagram oldalára, ahol az ajtóbejáratokat is megmutatjuk!