Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Budapest, Bábolna, Sárvár, Szerencs és Szombathely - ezekbe a városokba látogat el idén a finn Mikulás. Pécsen eddig öt alkalommal járt Joulupukki, az utolsó látogatása botrányba fulladt. A finnek világszerte ismert télapója 1927 óta tevékenykedik, s működésével felvirágoztatta az otthonához közeli Rovaniemi városka idegenforgalmát.

„Most már tudom, hogy nincsen Mikulás, most már biztos, hogy átverés az egész”

– ezt egy síró óvodás kisfiú mondta 2015-ben, amikor Joulupukkit több ezren hiába várták a Széchenyi téren.

A Mikulás majdnem egy órát késett, akkora tömeg volt, hogy kevesen tudtak találkozni vele. A felnőttek a türelmetlen gyerekek miatt idegeskedtek, a lökdösődés miatt Joulupukki is feszült volt, tíz percig bírta a nyomást, majd ki kellett menekíteni a tömegből. A lappföldi apó végül csak a városháza erkélyéről integetett a gyerekeknek, akik közül sok gyerek csalódottan sírt és zokogott.

Joulupukki 2015-ben Girán János alpolgármesterrel

A lappföldi Mikulás azóta nem volt Pécsen, de a korábbi években többször járt Baranyában.

Joulupukki pécsi pályafutása

Joulupukki 1996-ban járt először Magyarországon, de akkor csak a fővárosi gyerekeket kereste fel.

1997-ben Joulupukki a Széchenyi téren, a Szivárvány Gyermekházban tartandó Mikulás-ünnepen, Lions Klubban, egy finn cég telephelyén, valamint az SFOR pécsi logisztikai bázisának finn katonáinál tett látogatást, miután Mohácsra ment.

Az első pécsi látogatás akkora szám volt, hogy külön a pécsi felnőtteknek is szerveztek vele találkozót, hogy közösen egyenek lazacot, pisztrángot és rénszarvast!

1998-ban az Elcoteq finn cég zártkörű Mikulás-ünnepségérére jött, hogy a dolgozók gyerekeivel találkozzon.

2010-ben az Éltes Mátyás iskolába látogatott, majd a Kossuth téren találkozott a pécsiekkel.

2012-ben a kiválasztottak találkozhattak vele pécsi, bodai, geresdlaki és mohácsi iskolákban.

2015-ben már annyian akarták látni, hogy botrányba fulladt a látogatása a Széchenyi téren, ahonnan majdnem egy órát késett. Azóta nem járt erre és idén sem jön.


Azt sokan nem tudják, hogy

Joulupukkiból nem egy van, mert Finnországban ez egy jól jövedelmező foglalkozás.

Ez egyik finn munkaközvetítő portálon találtunk rá erre a hirdetésre, amelyben 6 Mikulást keresnek! Az álláshirdetésre december 10-ig lehet jelentkezni.

„A Mikulásokat Mikulás-jelmezekkel látjuk el, sokféle kiegészítővel és természetesen egy jól karbantartott és mosott szakállal és parókával, valamint Mikulás-képzésben részesülnek. A fizetés karácsony estéjén akár 800 euró is lehet, beleértve az ünnepi pótlékot és a kilométer-kedvezményt is. Finnországban a Mikulások nem szerepelhetnek a bűnügyi nyilvántartásban” – olvasható egyebek mellett a felhívásban.