Címlap Balhé Ismét tömegbu...

Ismét tömegbunyó volt Siófokon: 40 (!) rendőr vetett véget a bulinak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Somogy megyei rendőrök és a Készenléti Rendőrség munkatársai péntektől hétfő hajnalig hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt Siófokon, közölte a Somogy megyei rendőr-főkapitányság.

Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy kocsi szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt.

Szombaton a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ami végül verekedésbe torkollott, majd a Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt.

Vasárnap hajnalban a sétányon három garázdaság is történt, az egyik helyszínen az indulatokat közel negyven rendőr tudta csak megfékezni, ott hét embert állítottak elő.

A nyomozók a hétvégén tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötöt vettek bűnügyi őrizetbe.

Íme egy kis összeállítás a balhéról: