Jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztést kaptak külföldi egyetemisták támadói Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen egy év három hónap fiatalkorúak fogházára, illetve két év börtönbüntetésre ítélték, három-három évre felfüggesztve azt a két férfit, aki arab származásuk miatt bántalmazott Magyarországon tanuló jemeni állampolgárokat – határozott kedden a Pécsi Törvényszék - írja az MTI.

A törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság tavaly decemberi elsőfokú ítéletét. A tényállás szerint a skinhead, rasszista beállítottságú, ezt megjelenésükben is kifejezésre juttató vádlottak 2018. augusztus 14-én este egy pécsi bevásárlóközpontnál kötöttek bele a két jemeni származású egyetemistába, mert meghallották, hogy arabul beszélgetnek. “Migránsok, húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!” – mondták nekik, miután pedig egyikük visszaszólt, hogy “Máshogy is lehet!”, rájuk támadtak.

A diákokat a ruhájuknál fogva rángatták, ellökték, egyiküket meg is rúgták. A sértetteknek sikerült elmenekülniük, értesítették a rendőröket, akik aztán a közelben elfogták a támadókat.

Kiemelt képünk illusztráció.

Előző sztori

Mecsek Discovery Center épül az Árpádtetőn

Következő sztori

Homokot lapátoltak a vízilabdázók a Pécsi Állatkertben

Pécs Aktuál rádió
Best FM rádió
I Love Pécs rádió
Rádió 1