Címlap Balhé Kibérelték a ...

Kibérelték a kisbuszt Pécsett, majd hazamentek Belgiumba

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Befejezték a vizsgálatot a pécsi rendőrök annak a spanyol párnak az ügyében, akik az egy napra bérelt kisbusszal hazautaztak Belgiumba - írja a Police.hu.

Csalás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy spanyol állampolgárságú pár ellen, akik 2018. augusztusában egy kisbuszt béreltek az egyik pécsi autókölcsönzőtől. A 40 éves nő, valamint 42 éves élettársa a járművet egy napra bérelte ki, azonban a kisbuszt nem vitték vissza annak ellenére sem, hogy arra a bérleti idő lejártát követően telefonon többször ígéretet tettek.

A nyomozók megállapították, hogy ugyan a kisbuszt csak egy napra bérelték, azzal hazautaztak Belgiumba anélkül, hogy erről az autókölcsönzőt tájékoztatták volna. A kisbuszt egyébként azért bérelték, mert a korábban Hollandiában bérelt járművel balesetet szenvedtek, így azzal már nem tudtak tovább közlekedni. Kiderült az is, hogy a balesetben összetört járművet a holland hatóságok körözték, mert azt sem vitték vissza a bérleti idő lejáratát követően. A rendőrök mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekménnyel csaknem 7 millió forint kárt okoztak.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratok már az ügyészségen vannak.