Címlap Balhé Korábban segí...

Korábban segített az építkezésben, majd utána meglopta a tulajt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A feltételezett elkövetőt a bejelentés napján el is fogták a rendőrök - közölte a Police.hu.

Egy férfi arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy 2021. december eleje és 2022. január 1-jén 14 óra között Belvárdgyulán valaki bement a lakatlan családi házának udvarára, majd betörte az ablakot, és elvitt több járólapot, egy porcelán dísztárgyat, egy kabátot, valamint műszaki cikkek is eltűntek a szobából – derül ki a rendőrség közleményéből.

A rendőrök sikeresen beazonosították a gyanúsítottat, majd aznap elfogták a 19 éves helyi férfit. A gyanúsítottat előállították, majd kihallhatták. A kihallgatás során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Mint kiderült, az építkezés idején ő segített bevinni a járólapokat, így pontosan tudta, hogy hol vannak azok. Egy létra segítségével bejutott az ingatlanra, majd egyesével elvitte a lapokat. Egy ablakot is kitört, hogy a szobába bejusson.

Ellene lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.