Címlap Sport Hány másodper...

Hány másodpercből áll három perc? Szááááááznyolcvaaaan!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ha december vége és január eleje, akkor a sportkedvelők kapásból rávágják: dartsvilágbajnokság! A végéhez közelít a sorozat, amely miatt tegnap este sem lehetett időben lefeküdni – elképesztő meccsek voltak!

Az ember fejébe teljesen belerágja magát az meccsek között hallható jellegzetes dallam, a legendás szpíker, Russ Bray elnyújtott „vánhándridendéjtí” bemondásai miatt pedig ma reggel azzal indítottam otthon, hogy megkérdeztem, három perc hány másodpercből áll. Csak hogy halljak egy 180-at…

Szóval rá lehet kattanni a PDC dartsvilágbajnokságra.

Nem csoda, hogy olyanokat is a tévéképernyők elé csalnak a meccsek, akik egyébként még életükben nem fogtak dartsnyilat a kezükbe: piszok jó a körítés, a londoni Alexandra Palace-ban extra a hangulat, láthatóan ízlik a sör a szurkolóknak. A játékosok között hatalmas karakterek, nem mindennapi figurák akadnak, elég a 2020-as világbajnok Peter „Snakebite” Wrightra gondolni (elárulom: ő az egyik nagy kedvencem), de ott van a kopasz dobógép, Michael van Gerwen (elvitathatatlan tudása miatt a másik kedvenc), vagy éppen a leginkább utált figura, a vb-címvédő walesi Gerwyn Price, „The Iceman” (bár ő nem kedvenc, abszolút azonosulni tudok a megnyert legek, szettek utáni keménykedő üvöltözéseivel).

A jelenleg zajló világbajnokságon már az elődöntők következnek, olyan negyeddöntős meccseket követően, amelyek után mind a tíz ujjunkat megnyalhattuk! A szombat este ugyanis fergeteges volt! James Wade és Gary Anderson simán továbbjutott, aztán jött a hab a tortán: a Peter Wright–Callan Rydz és a Gerwyn Price–Michael Smith meccsek nem mindennapi csatákat hoztak. Előbbin a vébé meglepetésembere, a félrefésülthajú Rydz iszonyúan bekezdett, úgy kiszállózott, hogy öröm volt nézni, el is húzott 2-0-ra. De nem véletlenül állt vele szemben egy korábbi világbajnok! Wright ugyanis szép lassan összekaparta magát, s bár egy kilencnyilast a dupla 12-nél még elhibázott, a győzelmet nem szalasztotta el.

A nap utolsó mérkőzésén aztán a vb-címvédő Price az angol Smith-szel találkozott. Naná, hogy a közönséggel ezúttal is meggyűlt a baja a walesinek, aki többször is nehezményezte a nézőtérről zavarják a játékát, de azért annyira nem tudták kizökkenteni, hogy ne dobjon egy szenzációs kilencnyilast! De ez sem volt elég! A meccs döntő szettbe torkollott, amely során az angol egyértelműen jobb volt, aki így végül kiejtette a vb-címvédő, világranglista-vezető ellenfelét.

Negyeddöntős eredmények: James Wade (angol, 4.)–Mervyn King (angol, 21.) 5:0, Luke Humphries (angol, 19.)–Gary Anderson (skót, 6.) 2:5, Peter Wright (skót, 2.)Callan Rydz (angol) 5:4, Gerwyn Price (walesi, 1.)–Michael Smith (angol, 9.) 4:5.

Az elődöntők párosítása: Michael Smith–James Wade, Peter Wright–Gary Anderson.

A torna díjazása az előző évhez hasonlóan 2 millió 500 ezer angol font. A vb-győztes 500 ezer fontot kap.

A díjazás

Győztes (1) 500 ezer font

Második (1)200 ezer font

Elődöntő (2)100 ezer font

Negyeddöntő (4) 50 ezer font

Negyedik kör (8)35 ezer font

Harmadik kör (16)25 ezer font

Második kör (32)15 ezer font

Első kör (32)7500 font