Címlap Balhé Megrugdosta v...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Különös panaszlevél érkezett nemrég az Országos Mentőszolgálathoz, amelyben egy férfi azt kifogásolta, hogy nem tudta nyugodtan sétáltatni szabadon eresztett kutyáját a Margit-szigeten.

A levélíró szerint „egy vadállat módján szirénázó mentőautó ralizva húzott át a szigeten…” Mint a levélből kiderült, a férfi azért jár oda hetente többször is, hogy ”kussba, nyugiba, póráz nélkül lehessen a kutyával”, ami ezúttal elszaladt és csak sokára tudta visszatenni azt rá.

A történtekért a mentőautó vezetőjét tette felelőssé és már a sorsáról is döntött.

Akkor meg ki kell rúgni az ilyeneket, mert akik 150-nel átgázolnak a Margitszigeten azok nem emberek!

– javasolta, majd azonnali vizsgálatot kért.

A mentőszolgálat posztja szerint a panasz kivizsgálása lezárult, így a közép-magyarországi régió igazgatója válaszolt a bejelentőnek.

Kiderült, hogy a Központi Mentésirányítás által riasztott mentőegységnek egy óbudai gázolás helyszínére kellett eljutnia a zsúfolt belvárosból, és a közlekedési helyzetet figyelembe véve helyes döntés volt a mentőegység Margit-szigeten történő áthaladása. A fedélzeti kamera felvételei alapján elmondható, hogy az említett szakaszon valóban sok gyalogos közlekedett, a mentőautó pedig végig használta a megkülönböztető fény- és hangjelzéseit. A mentő ugyan a megengedettnél gyorsabban hajtott, sebessége nem lépte át az 50 km/h-t. Az is jól látható, hogy a közlekedők mindegyike időben észleli a járművet és példásan segítik a haladását. Az igazgató ugyan maga is állatbarát, mégis megértést kér a mentést hivatásukként szolgáló bajtársak felé, akik egy 25 év körüli sérültnek nyújtottak emelt szintű ellátást. Mielőbbi felépülést kívánunk!

A panasz miatt nem indult eljárás – zárult a poszt.