A cipőgyár pécsi dolgozói januárban szembesültek először a problémákkal, amikor nem kapták meg határidőig a fizetésüket. A céget most csődbiztos vezet, a Rajna-Pfalz tartományi pirmasensi kerületi bíróság döntése alapján.
Lézengő, cigarettázó, gondterhes dolgozókkal találkoztunk kedden reggel az egykori pécsi bőrgyár területén lévő cég épülete előtt. Kevesen vették fel a munkát, azt remélik, hogy ha így tiltakoznak, talán időben megkapják az elmaradt bérüket.
„Szeretünk itt dolgozni, de a havi 200-220 ezer forintos fizetésből hónap végére nem marad, ezért már pár nap késés is nehézségeket okoz” – mondta a Pécs Aktuálnak az egyik dolgozó, aki évek óta varrja a németek lábára kerülő, 80-100 ezer forintos luxuscipőket.

A magyar cég ügyvezetője nem aggódik az elmaradt bérek miatt, inkább az frusztrálja, hogy bejelentés nélkül érkeztünk hozzá. Alfred Burkhart azt elismerte, hogy az anyacégnél vannak apró pénzügyi problémák, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy egy hónapja csődöt jelentett a cég. Egyébként az elmúlt 20 évben a fizetésekkel soha nem volt gond, a dolgozók eddig mindig megkapták az adott hónap tizedik napjáig. Januárban jöttek a problémák, egy hét után kaptak 100 ezer forintot, majd 23-án a maradék fizetésüket. A cégnek Pécsen és Bonyhádon van üzeme, összesen 180 dolgozót érint, hogy nem kapják meg időben a minimálbérüket.

A cég csődje miatt a dolgozók a bérüket három hónapig a úgynevezett fizetésképtelenségi juttatási alapból kapják, amit a Német Szövetségi Foglalkoztatási Ügynökség fizet. Áprilistól újra a Carl Semler cipőgyár fizeti majd a béreket – nyilatkozta január közepén Lukas Eisenhuth ügyvéd, megbízott vezérigazgató a német sajtóban. A kinevezett csődbiztos szerint megmenthető a cég, csak átalakításokra, a gazdálkodás racionalizálásra van szükség. Cél, hogy a lehető legtöbb munkahelyet sikerüljön megmenteni. A társaság szerint a gazdasági nehézségek döntő kiváltó oka az értékesítések és a fizetési késedelmek masszív visszaesése, amit az intenzív ellenintézkedések ellenére sem tudtak kompenzálni. Az általános gazdasági helyzet különösen a cipőiparban a recesszió, a piaci változások és a költségek növekedése miatt jelentősen romlott. Ez a cipőkereskedelemben bekövetkezett csődök és az üzleti tevékenység megszűnése miatt a vásárlók számának jelentős csökkenéséhez vezetett. Megkerestük a cég csődbiztosát, aki elnézést kért a dolgozóktól.
„A Carl Semler, mint német anyavállalat, az üzleti tevékenység folytatására összpontosító szerkezetátalakítási folyamaton megy keresztül. A helyzet a magyarországi gyártásban nem okoz gondot, a termelést nem befolyásolja. A késedelmes bérfizetés Magyarországon csak eljárási okokból adódik, a magyarországi bérek és fizetések biztosítottak – elnézést kérünk a kellemetlenségért!” – nyilatkozta a Pécs Aktuálnak Lukas Eisenhuth megbízott vezérigazgató.
A Semler cipőgyár jelenleg 250 főt foglalkoztat. A gyártás Németországban 70, Magyarországon 180 fővel zajlik. A munkavállalók bérét áprilistól újra a Carl Semler cipőgyár veszi át. A napi termelés körülbelül 1000 pár cipő.
Frissítés:
Még kedd délelőtt gyűlést hívott össze a cég magyar vezetője, ahol a dolgozóknak azt ígérte, hogy délután három óráig mindenki megkapja a fizetését. A dolgozók hiába várták a pénzt, kedd este még egy forintot sem utalt át a cég. Több alkalmazott jogi útra szeretné terelni az ügyet, ezért partársaság alapításában gondolkodnak.
Frissítés: Szerdán délután a cég megkezdte a fizetések átutalását, egyre több dolgozó kapott értesítést telefonjára a bankjától, hogy jóváírták a január havi munkabérét.