Úgynevezett felzárkóztatási alapot hozna létre az ÖPE-s többségű Városfejlesztési Bizottság azért, hogy a 30-40 éve küszködő pécsi peremkerületekben (például Postavölgy, Nagyárpád, Pécsbánya, Pécs Somogy, stb.) beindulhassanak a fejlesztések. Minderre 140 millió forintot különítenének el úgy, hogy a 14 településrésznek fejenként 10 millió forintos kerete lenne.
Berényi Zoltán, a bizottság elnöke azt mondta,
minden egyes helyi fejlesztési javaslatról külön-külön döntene első körben a településrészi testület, majd végül Péterffy Attila polgármester. Tehát végső soron a polgármester lesz az, aki szentesítheti a helyben megfogalmazott – és beárazott – igényeket.
Az ötletet a hét fős bizottság ugyan megszavazta, de csak a négy ÖPE-s képviselő szavazott igennel, vagyis a három baloldali képviselőnek mindez nem tetszett. A végső döntést a Közgyűlés csütörtökön hozhatja meg.