Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Eddig se volt

ingyen, és ezentúl is 20 ezer forintot kell fizetnie a házasulandóknak akkor,

ha az esküvői szertartást külső helyszínen kell celebrálni. Ebből azonban mostantól bruttó 15 ezer forint az anyakönyvvezetőt illeti meg.

Ez a napirendi pont eredményezett némi vitát a képviselők között, míg ugyanis a baloldal szerint ma már olyan drága egy-egy eskövő, hogy ez a húszezer forint már „nem oszt, nem szoroz”, addig a jobboldali képviselők szerint gesztusértékű lenne, ha nem kellene fizetni ezért a szolgáltatásért, ráadásul évente durván 1000 fővel csökken Pécs lakossága, így is lehetne ösztönözni a maradásra a fiatalokat.

(Lapunkat megtévesztette az, hogy a vitában végig erről beszéltek a képviselők, míg a napirendi pont azonban nem erről szólt. Lásd a cikk legalján!)

A vita legizgalmasabb része azonban az volt, amikor Bognár Szilvia független képviselő és Siposné Bikali Éva (DK) nyíltan egymásnak estek. Siposné szerint ez nem sok pénz, Bognár viszont azt mondja,

Siposné férjének önkormányzati cégekben betöltött felügyelőbizottsági helyeiért járó fizetéséből évente 42 pár házasodhatna meg ingyen.

De ezt a rövid, ám heves szócsatát inkább megmutatjuk videóban, mert egyszerűbb, mint körülírni. Íme:


Siposné férje egyébként két felügyelőbizottsági hellyel is rendelkezik két önkormányzati cégben, de a „házszabály” szerint csak egy fizetést kap ezekért.

JAVÍTÁS 
Cikkünk első verziójában hibásan fogalmaztunk akkor, amikor azt írtuk, hogy "munkaidőben ingyen volt" a külső helyszínen történő házasságkötés. Nem volt ingyen, azért eddig is fizetni kellett. A mostani előterjesztés, amiről döntött a városvezetés pusztán arról szól, hogy a 20 ezer forintos díjból többet kapnak meg ezentúl az anyakönyvvezetők, mint eddig. Eddig ugyanis bruttó 12.780 forint járt nekik, most azonban majd bruttó 15 ezer forint. A tévedésért elnézést kérünk!