Címlap Közélet Jó részben Bo...

Jó részben Bognár Szilvia miatt maradt el a buszos sztrájk Pécsen

Évekig dolgoztam a Tüke Busznál a közéleti, várospolitikai feladataim előtt, és ahogy akkor, ma is kiállok az ott dolgozók mellett, mert tudom, hogy milyen komoly és felelősségteljes munkát végeznek minden nap – indokolta a Pécs Aktuálnak Bognár Szilvia azt, hogy miért állt ki sokadszorra is a városi közlekedési vállalatnál dolgozókért.

– Az év elején, a költségvetés tárgyalásakor két olyan javaslatot forgalmaztam meg, ami a városi cégekben dolgozók béreit érintette. Ezek egyike volt, hogy szorgalmaztam a Tüke Busz dolgozóinak alapórabér-emelését, hiszen jóval kevesebbet keresnek, mint azok a kollégák, akik a Volánnál dolgoznak. Sajnos ezt a döntést, vagyis, hogy béremelést kapnak a dolgozók, a városvezetés felülírta júniusban, és elhalasztotta a város tragikus anyagi helyzete miatt – magyarázta a képviselő, aki szerint ezért állt elő a sztrájkhelyzet a cégnél.

A Tiszta Kezek vezetője, Bognár Szilvia hozzátette, sokakkal beszélt folyamatosan a vállalattól. Végül egy figyelmeztető akciót követően a nyáron hatalmas gesztust tett a SZOLIDARITÁS Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a városvezetés felé: lemondtak ugyanis a negyedéves bérükről, és január helyett csak áprilistól kérték érvényesíteni az önkormányzat által vállalt alapóradíj-emelést.

„Én jeleztem Péterffy Attilának a múlt héten, hogy ha a városvezetés is gesztust tenne ebben a helyzetben, vagyis legalább olyan korrekten járna el, ahogy azt a pilóták tették, akkor megakadályozhatnánk, hogy az iskolakezdés napján sztrájk legyen a Tüke Busznál”.

Ezt belátta a polgármester, és ő is engedett, így júliustól megkapják a 9,5%-kal emelt óradíjat a dolgozók, idén év végén pedig lesz jutalom, azaz „pulykapénz is” a cégnél – magyarázta Bognár Szilvia.

A képviselő szerint azzal, hogy sikerült elérni ezt a kölcsönös kompromisszumot, mindenki nyert.

– Jól jártak a pécsiek, mert elmaradt a sztrájk az év egyik legforgalmasabb napján; jól járnak a dolgozók, mert a város tragikus anyagi helyzete ellenére fizetésük a volános kollégáikkal azonos lehet; és jól járt az önkormányzat is, hiszen nem lesz tömeges felmondás a cégnél, és stabilabbá válik a szolgáltatás, amiért – jegyzem meg – nem kevés pénzt kell fizetniük az utasoknak – részletezte Bognár Szilvia.