Címlap Balhé Orbán: Pedofi...

Orbán: Pedofilok számára nincs kegyelem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megszólalt a miniszterelnök a köztársasági elnök kegyelmi botrányában.

Videóban szólalt meg Orbán Viktor, és közölte: a pedofil elkövetők számára nincs kegyelem, ez a személyes meggyőződése!

Mint mondta, „kialakult egy vita a kegyelem jogköréről, de itt nem jogászkdoni kell, hanem tiszta helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel.”

Hozzátette:

öt gyermeke és hat unokája van, és ha valakik hozzájuk érnének, akkor az első gondolata az lenne, hogy félbe kellene hasítani, vagy miszlikbe kellene vágni.

Ezért egyértelmű helyzetet kell teremteni – magyarázta. Mint közölte, a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson„.

A teljes bejelentés így hangzott:


Óriási botrány lett abból, hogy a napokban kiderült, Novák Katalin köztársasági elnök egy olyan elítéltnek is kegyelmet adott korábban – még a pápalátogatás idején – aki egy pedofil bűnözőt mentegetett, és arra próbálta rábírni a bicskei gyermekotthonban bántalmazott gyerekeket, hogy hallgassanak.

Bár a köztársasági elnök maga is megszólalt az ügyben, és azt mondta, undorodik a pedofiloktól, a kegyelmi döntés okait nem hozták nyilvánosságra, így ezekről csak találgatások vannak egyelőre.