Címlap Balhé Pécsi Volvo-ü...

Pécsi Volvo-ügy: vádat emelt az ügyészség – 600 millió a kár

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Élesbe fordult az elmúlt évek leginkább kérdéses ügye, amely komoly politikai támadásokra adott alapot. Úgy néz ki jelenleg, hogy nem alaptalanul. Az ügyészség szerint 600 millió forintnyi vagyoni kár érte az önkormányzati céget.

A Baranya Megyei Főügyészség közleményt is kiadott az ügyben. Abból az olvasható ki, hogy egyelőre nem áll majd politikus a vádlottak padján.

Az egyik vádlott a pécsi önkormányzat tulajdonában álló közlekedési vállalat vezető tisztségviselője, a másik a közvetítő. Van azonban egy rejtélyes harmadik vádlott is

– derül ki az ügyészség anyagából.

2013-ban Pécs Önkormányzata a buszpark cseréjét határozta el, mely feladatok ellátását a buszos cégére bízta. A buszbeszerzésre vonatkozó döntést a részvénytársaság saját hatáskörében hozta meg.

A II.r. vádlott – aki korábbi buszbeszerzés kapcsán ismerte meg az I.r. cégvezetőt – még a közbeszerzési eljárás kiírását megelőzően tudomást szerzett a buszok beszerzésére irányuló elhatározásról, így felvette a kapcsolatot a cégvezető vádlottal.

Időközben egy buszértékesítéssel foglalkozó cég a buszbeszerzés nyilvánosságra kerülése után tájékoztatta az önkormányzat gazdasági társaságát – így az I.r. vádlottat is – arról, hogy nagyobb számú használt buszflottával rendelkezik. A cég tájékoztatta az önkormányzat közlekedési cégét a buszok műszaki adatairól, majd az I.r. és II.r. vádlott a buszokat személyesen is megtekintette, illetve tárgyalt az eladóval.

Az eladó cég az árajánlatát megküldte a két vádlottnak, mely szerint a 113 busz árát az átalakításokra is tekintettel maximum 2,9 milliárd forintban határozta meg.

Ennek ellenére az I.r. vádlott, mint az önkormányzati cég vezetője a buszok beszerzési értékét 3,5 milliárd forintban határozta meg, és ilyen tartalmú előterjesztést tett az önkormányzat felé, mely alapján 2015 februárjában a közbeszerzési eljárás kiírásra került a buszok beszerzésére

– közölte az ügyészség.

A kiírásra csupán egyetlen pályázó jelentkezett, mely gazdasági társaságot a II.r. vádlott képviselte, aki a pályázatban ugyanazokat a buszokat jelölte meg, mint amikről korábban az I.r. vádlottal együtt tárgyalt. A pályázatban azonban a járművek vételárát 3,5 milliárd forintban határozta meg.

Az ajánlat benyújtásakor a pályázó a buszokkal nem rendelkezett, azt a későbbiekben az önkormányzat által teljesített kifizetésekből akarta megvásárolni.

Az I.r. vádlott, mint az önkormányzati cég vezetője, a pályázatot elfogadta és a pályázó céggel szerződést kötött annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a buszok lényegesen alacsonyabb áron is beszerezhetőek lennének.

Az önkormányzati cég a vételárat a pályázó részére átutalta.

Ezt követően a II.r. vádlott utasítása alapján a pályázó cég 1,6 millió eurót átutalt a II.r. vádlott számlájára, aki az összeget néhány napon belül készpénzben felvette.

A pályázatnyertes cég a vételárból a II.r. vádlott utasítása alapján további 550 ezer Eurót utalt a III.r. vádlott – aki az ügyletben ténylegesen egyáltalán nem vett részt – által képviselt thaiföldi székhelyű gazdasági társaság részére.

Az I.r. és II.r. vádlottak az ügylet során összesen 600 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzati cégnek.

Az I.r. és II.r. vádlott cselekménye a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás, míg a III.r. vádlott cselekménye a pénzmosás bűntettének a megállapítására alkalmas – tudatta az ügyészség.

A pécsi Volvo-ügyről elsőként a Szabad Pécs írt cikksorozatot!