Címlap Balhé Pénzért, piáé...

Pénzért, piáért és parfümökért hagyták magukat megvesztegetni az ismert pécsi, belvárosi galériások

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Megyei Főügyészség vesztegetés elfogadása, valamint vesztegetés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi egyesület vezetője, annak élettársa, illetve közérdekű munkára kötelezett 20 személy ellen.

Egy pécsi egyesület elnöke 2018 és 2020 között együttműködési megállapodást kötött egy pécsi önkormányzati céggel. A megállapodás értelmében az egyesület támogatásban részesült az önkormányzati társaságtól, a támogatást a közterületi munkákkal kapcsolatos költségekre, tevékenységének fejlesztésére fordíthatta. Az önkormányzati céggel megkötött megállapodás lehetővé tette, hogy az egyesület kijelölhető foglalkoztató legyen a közérdekű munka végrehajtása során – közölte az ügyészség.

Ennek alapján az egyesület vezetője igazolta le a kormányhivatal felé a közérdekű munkára kötelezettek által ledolgozott óraszámot. A munkavégzéssel összefüggő adminisztratív teendők ellátásában segítségére volt az élettársa is.

Az egyesület vezetője és élettársa 2018 decemberében elhatározták, hogy pénzért és más anyagi szolgáltatásért a ténylegesen el nem végzett közérdekű munkát leigazolják a nyilvántartó lapokon, amiket ezt követően az illetékes kormányhivatal felé továbbítanak.

A két vádlott 2018 decembere és 2020 áprilisa között pénzért, saját részre végeztetett munkáért, szeszesitalért, illetve illatszerért összesen 20 közérdekű munkára kötelezett részére igazolta le a munkaórákat úgy, hogy azt ténylegesen nem, vagy csak részben teljesítették.

A közérdekű munkára ítélt személyek a vesztegetés bűntettét, míg az egyesület vezetője és élettársa az üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettét valósították meg, ezen bűncselekmények büntetési tétele 1 évtől 5 évig, illetve 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés – közölte az ügyészség.

Az egyesület vezetője, és annak barátnője közismert személyek Pécs belvárosi művész-közösségeiben, a főtérhez közeli egyik galériát is működtették sokáig, ahol számos illusztris vendég: politikus, művész, celeb, értelmiségi és félértelmiségi is megfordult rendszeresen. Az ügyről tavaly részletesebben is írtunk, akkor sokakat lesújtott a hír, és megdöbbentek.

(Borítóképünk illusztráció! A képen szereplők nem érintettek a fent bemutatott ügyben. A kép forrása: Tóth László/Nick Galéria közösségi oldala)