Címlap Balhé Részeg tinik ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az öt fiatal 2021. június 4-én este együtt szórakozott egyikük nagyanyjának lothárdi házában. Alkoholt fogyasztottak, majd négyen elindultak a falu templomához, hogy ott tovább italozzanak és zenét hallgassanak. Egy kerítés mellett haladtak el, amit az egyik vádlott rugdosni kezdett. Ebbe bekapcsolódtak társai is, együtt rugdosták a kerítést, amiben 41 000 forint kárt okoztak.

Ezután mindannyian visszamentek a házba, ahonnan hajnalban négy vádlott ismét elindult a templomhoz. Alkoholt és energiaitalt vittek magukkal.

A templomhoz érve az egyik fiú kifeszítette a harangláb fa ajtaját, bementek a templomba, ott italoztak, az italos üvegeket a padlóra dobálták és az egyik falra italt öntöttek. Dohányoztak, két oltárterítőt és egy padpárnát kiégettek, a csikkeket szétdobálták. A padokon elhelyezett párnák közül többnek a rögzítőszalagját eltépték. Az egyik fiú berúgta a sekrestye ajtaját, annak az üvege kitört. A sekrestyében kidobálták a miseruhákat a szekrényekből. Az egyik vádlott a templomban kezével és könyökével kitört két ablakot, véres kézzel beszennyezett egy, a templomról készített képet. Egy másik vádlott szintén két ablakot kitört, földre dobott egy képet. Ez a két fiatal több szobrot is megrongált, eltört. A templom feldúlása után a fiatalok visszaindultak a házba, egyikük útközben egy közelben leállított gépkocsi visszapillantó tükrét is kihajlította.

A vádlottak a rongálással a plébániának összesen 924 960 forint kárt okoztak, a megrongált tárgyak egy része használhatatlanná, javíthatatlanná vált.

Az okozott rongálási kár túlnyomó része két fiatal cselekményéhez köthető, őket az ügyészség vallási tisztelet tárgya megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntettével vádolja, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A többi vádlottat csoportos garázdasággal, illetve kisebb kárt okozó, vallási tisztelet tárgya megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével vádolja az ügyészség, ezeknek a bűncselekményeknek a büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

A Pécsi Járási Ügyészség indítványa a legsúlyosabb bűncselekményt elkövető két vádlottal szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogháza, két vádlottal szemben jóvátételi munka, egy fiatallal szemben próbára bocsátás. Valamennyi vádlottal szemben indítványozta az ügyészség pártfogó felügyelet elrendelését.