Címlap Balhé Többször is m...

Többször is mellkason szúrta feleségét a mohácsi férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mohácsi férfi összeveszett feleségével, majd részegen megfenyegette, hogy megöli és felgyújtja a házat.

Ezt követően

egy 12 cm pengehosszúságú késsel a nőt mellkastájékán,

a szív körül többször megszúrta.

A nő a támadás során próbálta védeni magát,

a negyedik szúrásnál el tudta kapni a kés pengéjét, amely ekkor eltört.

Ezt követően a nő kiszaladt a házból.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya miatt alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a bizonyítási eljárást az eljárásban résztvevő egyéb személyek megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetné, illetve a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné.

A bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.

A Pécsi Járásbíróság november 17-én elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt egy hónapra – derült ki a Pécsi Törvényszék honlapjáról.