Címlap Balhé Tehetős csalá...

Tehetős család szemetelheti tele a pécsi Aradi sétányt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legalábbis erre lehet következtetni abból a szeméthalomból, ami rendszeresen az éj leple alatt kerül ki az Aradi vértanúk útja és a Nyíl utca kereszteződésébe. A több zsák szemétből egy tehetős, de nem sok jó ízléssel megáldott család profilja azonosítható.

Az egyik közelben lakó posztolta a közösségi oldalára a szemétdomb fotóját ezzel a megjegyzéssel:

„Belvárosi csendélet. A tisztelt elit rendszeresen idehordja a szemetét. Gondoskodnak látnivalóról. A turisták szorgalmasan fényképezik. Már 2 hete itt van.

„Hétfőn, csütörtökön elmegy mellette a kukásautó. Egyébként évek óta a szomszéd és én takarítottuk el. Meguntuk!” – tette hozzá a fotót készítő férfi.

Topánka és a Kőbányai

Egy másik ott lakó szerint már ő is többször szólt a közterület felügyelőknek, de senki sem vitte el a szemetet.

A szemét még mindig ott van, a tartalma alapján

a hatóság könnyen azonosíthatná az ismeretlen szemetelőt,

ugyanis a vásárlási blokkon alapján csak vissza kellene nézni az üzletek biztonsági kamara felvételeit.

Nyomoztunk kicsit milyen család lehet ez?

A zsákok tartalmát mi is megnéztük, ebből egy tehetős család profilja rajzolódik ki. A fogyasztott termékek alapján arra lehet következtetni, hogy a család egyik tagja rengeteg olcsó PET palackos sört iszik és sodorja a cigarettát. Borból is az olcsó, édeset isszák, sokszor rendelnek ételt, elsősorban gyorsétteremből és az élelmiszert az egyik multinál vásárolják.

A kidobott női ruhaneműből kiderül, hogy az Árkád legdrágább butikjaiból származnak, a fehérneműk és fürdőruhák pedig a legdrágább olasz boltból valók.

Kedvelik az édességet, főleg a szépen csomagolt bonbonokat. Egy ünneplős 35-ös gyerek cipellő alapján kiderül, hogy lehet egy felső tagozatos általános iskolás lányuk, valamint a sok bezacskózott széklet méretéből az is sejthető, hogy van egy közepes méretű kutyájuk, amit rendszeresen a környéken sétáltatnak.

Nem valami szép látvány
És ez vajon meddig marad itt?