Több, mint 12 milliót lopatott el kiskorú fiával

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A siklósi rendőrök elfogták azt a két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint pénzt loptak egy beremendi házból - közölte a Police.hu

Még április 18-án tett feljelentést egy férfi a rendőrségen azzal a váddal, hogy valaki több millió forintot lopott el a beremendi házából. A rend éber őrei sikeresen beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd június 23-án elfogtak egy 32 éves szegedi férfit és egy 41 éves siklósi nőt, valamint annak a 18 éves fiát – közölte a rendőrség hivatalos oldalán.

A rendőrség gyanúja szerint a nő és “alkalmi” partnere április elején vették rá az akkor még 17 éves fiatalt, hogy lopjon ő is a kiszemelt beremendi házból.

A rablás során a lakás egyik szobájának szekrényéből összesen 12 500 000 forintot tulajdonítottak el. Gyanúsítotti kihallgatásukon a nyomozóknak elmondták, hogy a pénzt már elköltötték, azonban a rendőrök a vagyonbiztosítás keretében többek között egy autót, készpénzt, arany ékszereket, valamint műszaki cikkeket foglaltak le. – írta meg a police.hu

A fiatalember ellen lopás, édesanyja és annak partnere ellen – őrizetbe vételük mellett – lopás, kiskorú veszélyeztetése, valamint kábítószer birtoklása miatt is nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság, mert a velük szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

Előző sztori

Elképesztő: ilyen hamburgereket árulnak egy pécsi büfében!

Következő sztori

Többnyire mérsékelt marad a légmozgás

Legutóbbiak innen: Balhé