Címlap Balhé Továbbra is r...

Továbbra is rendőrök vigyáznak Müller Cecíliára!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Továbbra is érkeznek fenyegetések Müller Cecília részére, így folyamatosan rendőrök védik az országos tiszti főorvost − számolt be a Blikk. A lap szerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást.

A portál kiderítette, hogy a tiszti főorvos házát is figyelik, bizonyos időközönként elhajtanak előtte. Ha gyanús, ismeretlen autó bukkan fel a környéken, a rendőrök kérdőre vonják a sofőrt.

Régebben levélben jelentkeztek a fenyegetők, az utóbbi időben jellemzően az online térben aktívak. Egy kiberbiztonsági szakember szerint a tettesek általában elkövetnek valamilyen hibát, ami a lebukásukhoz vezet.

A hatóságok ilyenkor megvizsgálják, köthető-e valamilyen konkrét műszaki megoldással rendelkező eszközhöz a forrás, illetve kikérik a szolgáltatótól a rendelkezésére álló információkat. Ez egy e-mail-fiók esetében is sok mindent elárulhat, de a közösségi oldalak nagyon sok információt gyűjtenek maguktól is a felhasználóról, például hogy honnan jelentkezett be, mikor mit csinál, milyen szokásai vannak, és hol tartózkodott

− fogalmazott Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke.

(Kiemelt képünk korábbi fotó: Rosta Tibor/MTI)