Címlap Balhé Újra lecsapot...

Újra lecsapott az erőszakos hajléktalan, ezúttal rácsok mögött marad

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járásbíróság 2020. június 23-án egy hónapra elrendelte K.T. gyanúsított letartóztatását erőszakos többszörös visszaesőként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - adta ki közleményben a Pécsi Törvényszék.

Úgy tudni, hogy a gyanúsított férfi június 20-án szombaton az esti percekben összeszólalkozott egy padon ülő emberrel, akit a veszekedés után fizikailag bántalmazni kezdett Mohácson, a Busó Udvarnál.

Hétszer arcon ütötte az akkor még padon ülő sértettet, majd miután a bántalmazott fél felkelt a padról, a gyanúsított megpróbálta megrúgni őt, de ez nem sikerült neki. Ekkora lehúzta a földre a sértettet ahol kétszer fejbe rúgta, majd arcon ütötte egyszer. Ezután két kezével megragadva a szerencsétlen felet az elkövető a földre vetette őt, amelynek következtében a sértett tarkóját nagy erejű ütés érte. Miután a földre került az áldozat, a feldühödött elkövető kétszer mellkason és még egyszer fejbe rúgta. A súlyos sérüléseket szenvedett sértett a bántalmazást követően felült, amikor a gyanúsított ismét arcon ütötte majd megrúgta – derül ki a közleményből.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, erőszakos többszörös visszaeső. Jelenleg is több büntetőeljárás folyik vele szemben garázdaság vétsége, kifosztás bűntette, testvére sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt is – közölte a Pécsi Törvényszék.

Bejelentett lakhelye vagy állandó munkahelye nincs a hajléktalan életmódot követő gyanúsítottnak, a társadalmi együttélés szabályait folyamatosan és ismételten semmibe veszi. Az ő esetében megalapozott a gyanú, hogy ha szabadlábon hagynák a tárgyalásig, akkor elszökne, rejtőzködne és veszélybe sodorná a bizonyítási folyamatot, feltehetőleg az eljárásban részt vevő személyeket próbálná megfélemlíteni vagy jogellenesen befolyásolni. Az ügyészség szerint újabb bűncselekményeket követne el – tudtuk meg a közleményből.

A bíróság határozata nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Kiemelt képünk illusztráció.