Címlap Balhé Zavaró ugatás...

Zavaró ugatás miatt mentek bíróságra a lakók, végül „elköltöztették” a kutyafuttatót

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Muszáj volt áthelyezni egy kutyafuttatót Pécsett, mert a környék lakóit annyira zavarta az ebek ugatása és a szag, hogy birtokvédelmet kértek, sőt bírósági eljárást is kezdeményeztek a pécsi önkormányzattal szemben (az ő megbízásukból lett kihelyezve a futtató – a szerk.) Az eljárás végét azonban már nem várták meg, két év huzavona után költözik a Móricz Zsigmond téri kutyafuti – jelentették be sajtótájékoztatón.

„Győztek a lakók!” – ezt már a Fidesz önkormányzati képviselője írta. Barkóczi Csaba szerint ennek meg sem kellett volna megtörténnie, ha „Péterffy Attila polgármester szakemberei” nem a lakások tőszomszédságába létesítenek kutyafuttatót. De a városvezetés mostani lépése jól mutatja: meghátráltak és a lakók elérték, amit akartak – írta Barkóczi.

Már el is bontották

500 ezer forintba került a költöztetés

Auth István, a terület DK-s önkormányzati képviselője saját képviselői keretéből 500 ezer forintot szánt a cuccolásra és áthelyeztette a komplett kutyafuttatót 100 méterrel arrébb.

Ide kerül át

– A megépítés pillanatáig nem érkezett semmilyen panasz, de az első cölöpleverésnél viszont a panaszok áradatát kaptam. Ezt próbáltuk eszközölni először egy nyitvatartási táblával, ami nem segített – mondta Auth István. A DK-s önkormányzati képviselő elmondta: a sajtóból tudta meg, hogy az ott lakók a bíróságon kérték a kutyafuttató áthelyezését.

Bírósági ítélet nem volt, gyorsan költözött a kutyafuti

– A bírósági eljárás közepette kompromisszumos megoldás született. Elkezdtük átköltöztetni a kutyafuttatót az egykori Domus parkoló mellé – mondta Auth, aki szerda reggel sajtótájékoztatón számolt be a két év utáni fejleményről.

Barkóczi: Péterffy Attiláék meghátráltak

A fideszes Barkóczi Csaba közleményében azt írta: a tanulság Pécs lakói számára az, hogy összefogással lokális városrészi ügyekben is elérhető eredmény, még a polgármester és csapata is visszavonulásra késztethető.

Az ingatlantulajdonosok a folyamatos csendháborítás mellett az ingatlanjaik értékének a kialakult áldatlan állapotok miatti csökkenését is sérelmezték. A problémára számtalanszor felhívtam Péterffy Attila figyelmét, több lakógyűlésre is sor került, amelyek nyomán a társasház lakói petíciót is írtak a polgármesternek, jómagam pedig kérésükre kérvénnyel fordultam Pécs jegyzőjéhez a kutyafuttató arrébb költöztetésének ügyében. Később a lakók bírósági keresetet is benyújtottak az önkormányzattal szemben. Péterffy Attiláék, bár minden ellenérv dacára két éven át konokul ragaszkodtak a mostani helyszínhez, végül meghátráltak – írta Barkóczi Csaba.

A kutyafuttató ott lesz, ahová idén januárban a lakók közös beadványban javasolták a jegyzőnél: a park túlsó oldalán, közvetlenül a Domus mellett. A régi kutyafuttató helyét pedig újrafüvesítik.

Korábbi cikkünk: