Címlap Arc A Schneider t...

A Schneider testvérek nyitják újra a Kiskastélyt Bólyban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három év működés után, az előző év novemberében a Kiskastély bezárt. A helyi önkormányzat szinte azonnal nyílt pályázatot hirdetett a hely üzemeltetésével kapcsolatban. Ezt a Schneider testvérek, Schneider Gábor, egykori újságíró és a Krédli tulajdonosa, illetve Schneider Balázs, a Rókusfalvy Fogadó üzletvezetője nyertek meg. Hogy mi lesz a város közepén található pompás épületkomplexum sorsa és mit terveznek, erről Schneider Gábor számolt be a Pécs Aktuálnak.

Van, ami változik

Magának az éttermi résznek a profilján és kinézetén nem fognak gyökeresen változtatni. Viszont a hátsó részen található hajdani istálló sok tekintetben átalakul. A két különálló épület egyike inkább egy pub/söröző jelleggel fog működni, míg a másik épület egy kávézó/cukrászda szerepét ölti magára. Középen, a köztes térben a bárpultnál találkozik a két hely.

„Egy közös térben, de egymástól azért elválasztva működik majd a söröző és a presszó. Berendezésükben és funkcióikban ugyan eltérnek majd, de szolgáltatásaikban nem teljesen. Természetesen ugyanúgy megihatunk majd egy kávét a sörözőben és fordítva, de szeretnénk, ha a mindkét hely megtalálná a maga közönségét.”

A Kiskastély otthont ad még két squash pályának is, melyeket – míg működtek –, a helyiek nagyon kedveltek. Ezek hamarosan ismét megnyílnak, és idővel remélik, hogy kisebb versenyeknek is otthont adhatnak majd.

Érdemes legyen eljönni Bólyba

A vendéglátós elmondta, hogy szeretnék megtartani a hely renoméját – egy jó színvonalú vidéki éttermet szeretnének csinálni, ami a helyi vendégek mellett, az odaérkező turistáknak is kedvez.

– Szeretnénk, ha az itt élők magukénak éreznék a Kiskastélyt, de igyekszünk azokat is megszólítani, akik messzebbről érkeznek. Célunk, hogy minél többen tudják, érdemes eljönni Bólyba és beülni hozzánk – tette hozzá Gábor.

Az ételeket tekintve lesznek majd saját specialitásaik is, emellett pedig szeretnék a helyi, különösen a sváb konyhát megeleveníteni a kínálatukban.

Bizakodóak

Schneider Gábor hozzátette, hogy nagyon bizakodóak a tavaszi nyitással kapcsolatban és remélik, mihamarabb elstartolhat a Kiskastély. Ugyan még a felújítási fázisban vannak és a teljes csapat sincs meg, de gőzerővel azon dolgoznak, hogy egy esedékes tavaszi nyitás vagy akár enyhítés esetén ők is visszatérhessenek a vendéglátásba.

„Mi a hagyományos vendéglátásban hiszünk. Nem kiszállítani, hanem vendégeket fogadni szeretnénk. Örömmel és szeretettel köszönteni a vendégeket, beszélgetni velük, mi egyszerűen ebben hiszünk. Ezt is szeretnénk.”

Gazdasági központ volt egykor

Schneider Gábor elmondta, hogy a Kiskastély Vendéglő épületegyüttese a valamikori Montenuovo uradalom gazdasági központjaként szolgált. Ezt a több épületből álló komplexumot évekkel ezelőtt a bólyi önkormányzat felújította és több ízben bérbe adta.

Az épületkomplexum

Az utcafronton található épületbe rendezkedett be maga a konyha és az étterem. Az udvar hátsó területén álló egykori gazdasági épületek (istálló) sörözőként és kávézóként üzemeltek az évek során, melyeket most együtt, a két testvér fog irányítani – mondta el Gábor.

– Mi ezt az épületkomplexum, tehát nem csupán a vendéglő, hanem a söröző üzemeltetését is vállaltuk – tette hozzá.