Címlap Baranya Huszonöt éves...

Huszonöt évesek a Mecsekerdő erdei iskolái

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Negyed évszázada zajlik a környezeti nevelés a Mecsekerdő Zrt. erdei iskoláiban, ennek alkalmából az online oktatásban is felhasználható izgalmas játékokat és ismeretterjesztő sorozatokat készít, valamint közös emlékgyűjtésre hív a baranyai erdőgazdaság. A jubileumi évben kezdődik a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola nagyszabású fejlesztése is - írja honlapján a Mecsekerdő Zrt.

A Mecsekerdő 1996 tavaszán az állami erdőgazdaságok sorában az elsők között hozta létre erdei iskoláit – március 16-án nyitotta meg kapuit a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola (kiemelt képünkön) a Mecsekben, majd ezt követően a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola a Zselicben. A több szakmai szervezet minősítésével is rendelkező erdészeti erdei iskolák három helyszínen zajló erdőpedagógiai programjain évente több ezren vesznek részt.

Az erdei iskolák jubileumi évének megünneplésére a Mecsekerdő több programelemmel is készül, amelyeket a járványhelyzethez igazítanak. Március 22-én iskolásoknak és kisgyerekes családoknak szánt online természetismereti sorozatot indítanak 25 év – 25 erdei kincs címmel. A hetente megjelenő kis videókhoz és letölthető feladatlapokhoz egy nyereményjáték is társul az erdőgazdaság közösségi média oldalán.

Amint a járványhelyzet engedi, jelvényszerző túrasorozatot is terveznek: a 25 év – 25 erdei kilométer szakaszait a Mecsekerdő meghirdetett nyílt túráit teljesítve lehet majd összegyűjteni.

Az erdei iskolai emlékeket is várják: az [email protected] e-mail címre vagy a Mecsekerdő facebook oldalára küldött üzenetekben egész lehet küldeni fényképeket, videofelvételeket, de a relikviák felajánlásainak is örülnek.

A jubileumi évben kezdődik a Mókus Suli nagyszabású fejlesztése. Az erdei iskola a napokban ideiglenesen átköltözik a szomszédos Mecsextrém Parkba, mivel az árpádtetői iskolaépület helyén két éven belül egy új funkciókkal teli természetismereti oktató- és látogatóközpont épül.

Kiemelt képünk forrása: mecsekerdo.hu