Címlap Baranya Hűtlen kezelé...
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járási Ügyészség hűtlen kezelés és közokirat-hamisítás miatt vádiratot nyújtott be a kozármislenyi polgármester, Biró Károly ellen. A vádirat szerint a politikus évekkel ezelőtt az önkormányzat nevében kötött megtakarítással kombinált biztosítást ötéves futamidőre.

A szerződésben biztosítottként és kedvezményezettként is a polgármester szerepelt, a biztosítási díjakat viszont az önkormányzat állta. A szerződés lejárta után, 2019 novemberében Biró a saját számlájára kérte, és meg is kapta a biztosítási összegnek megfelelő 1,6 millió forintot – ami az önkormányzatot illette volna. A képviselő-testület mit sem tudott a biztosítási szerződés megkötéséről és a pénz kiutalásáról. A polgármester ezzel megszegte az idegen vagyon kezeléséből folyó kötelességét, súlyosan megkárosítva az önkormányzatot – írja az Index.

Közokirat-hamisítással is vádolják

Biró egy másik ügyben is jogellenesen járt el: amikor a Baranya Vármegyei Kormányhivatal 2020-ban vizsgálatot folytatott a polgármesteri tevékenységek jogszerűségéről, információkat kértek a jegyzőtől a polgármester bankkártyahasználatával kapcsolatban is.

A város számlájához tartozó bankkártya 2015 novembere óta Birónál volt, aki a kártya használati jogosságának alátámasztására 2020 elején aláírt egy polgármesteri utasítást a bankkártyahasználatról. Csakhogy a hatálybalépés napjaként 2015 októberét jelölte meg, miközben az évekkel később, 2020 elején készült.

Az utasításban a feltüntetett napon a bankkártyahasználatra jogosultként feltüntetett személyek részben még nem dolgoztak az önkormányzatnál, részben nem rendelkeztek az utasításban megjelölt bankkártyával. Az utasítást benyújtották a kormányhivatalhoz a polgármester bankkártyahasználatáról szóló tájékoztatással együtt. A vádhatóság szerint a polgármester ezzel hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítást követett el.