Címlap Arc A pécsi tetov...

A pécsi tetovált lány, akit a szíve visz előre a pandémia alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sági Kitti az egyik helyi bár üzletvezető helyettese, egyetemre jár, szabadidejében rajzol, illetve a művészetek világának él - mindezek mellett pedig önkéntesnek jelentkezett a pandémia kellős közepén. Koronavírus-tesztelőnek osztották be. A fiatal, Pécsett élő lány négy hétig volt Veszprémben, hogy a helyi mentősök válláról vegye le a terhet. Korábban már mesélt tapasztalatairól, de most újabb élményeiről számolt be Kitti a Pécs Aktuálnak. 

 

Igazságügyi orvosszakértő szeretne lenni

Sági Kitti egyetemi tanulmányai végén jár, szakdolgozatát írja. A sikeres záróvizsgák után pedig idővel igazságügyi orvosszakértő szeretne lenni. Mindezek mellett pedig ő is várja, hogy ismét elinduljon az élet, menne már vissza a pultba dolgozni. Mert tanulás mellett dolgozik is.

Az extrém külső nem lázadás

Sokak számára a fültágító, a kék haj és tetoválások tengere egyfajta lázadást szimbolizál, de Kitti esetében szó sincs erről. Egyszerűen így érzi jól magát a bőrében. Mondhatni egyfajta művész lélek.

Szabadidejében pedig ennek is él, ugyanis line work stílusban szokott rajzolni. Ez egyfajta vonal-rajz stílus, ahol a klasszikus árnyékolás (satírozás helyett) vonalakkal történik meg.

Önkéntes tesztelő is volt belőle

Kittiék feladata a mintavételezés volt.

„Kevesen voltak erre, hiszen rengeteg a mintavétel. Mi is sokat voltunk tesztelni. Nem is tudom, hogyan bírták volna az iramot az önkéntesek nélkül. Mi pedig segíteni akartunk rajtuk, vizsgaidőszak ide-vagy oda.”

Reggeltől estig mentek

Kitti eddig is tudta, hogy hatalmas a teher az egészségügyön és maga a vírus sem gyerekjáték. De amikor személyesen tapasztalta meg a körülményeket, akkor tudatosult benne a helyzet komolysága. – Reggel indultunk tesztelni és estig meg sem álltak – részletezte a fiatal önkéntes.

Inkább ő kapja el, mint más

– Inkább én kapjam el, én dőljek ki a sorból, mint egy hivatásos mentős vagy egy veszélyeztetett korú munkatárs. Viszont nagyon figyeltünk egymásra, a védőfelszerelésekre és a fertőtlenítésekre. Szigorú szabályok vonatkoznak ránk ilyenkor – avatott be minket Kitti.

Voltak rizikós pillanatok

A PCR-teszt sokak számára kellemetlen, a hosszú pálcával vett minta a garatból sok esetben ingerli az emberek torkát, így reflex szerűen köhögni kezdenek. Ekkor a tesztelők arcát borító védőplexit mindig telibe köhögik, ami fokozottan veszélyes rájuk nézve. De a protokollt és fertőtlenítő szabályokat betartva sikerült megúszniuk a megbetegedést Kittiéknek.

„Minden pénteken, hazaindulás előtt le lettünk tesztelve mindannyian és mindenki eredménye negatív lett. Eléggé jól tudtunk magunkra vigyázni szerencsére.”

Ajánlom mindenkinek

Kitti minden hallgatótársának csak ajánlani tudja az önkénteskedést. Nem csupán remek szakmai tapasztalatokat szerezhetnek így a diákok, hanem be is tudják bizonyítani az embereknek, hogy diákként is rengeteget tudnak segíteni.

Mindezek mellett sokszor éltek át olyan pozitív élményeket is, mikor a tesztelésre váró betegek egy tábla csokival vagy más kis aprósággal várták a mentősöket. Ezzel is együtt érezve az egészségügyben harcolókkal.