Címlap Baranya Jakab Ferenc ...

Jakab Ferenc vezeti majd a biovédelmi és biobiztonsági kutatásokat Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Négy éven át végezhet biovédelmi és biobiztonsági kutatásokat egy 943 millió forintos támogatással zajló program keretében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) keretein belül működő Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Program támogatásából megvalósuló kutatások a hazai járványvédelem munkáját fogják segíteni, a járványok megelőzését szolgálják – közölték.

A kutatások azért kiemelkedően fontosak, mert napjainkban “határtalan méreteket öltött a fertőző betegségek térhódítása”, a terjedésük pedig komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelent a nemzetek, így Magyarország számára is – írták.

A közlemény szerint a VNL jelenleg egy olyan kiemelten fontos, gyorsreagálású terepi labordiagnosztikai egységgel rendelkezik, amely valós időben képes a felbukkanó fertőző betegségek szerteágazó molekuláris biológiai vizsgálatára. Ennek alkalmazása szükség esetén hozzájárulhat a hazai biovédelemhez és biobiztonsághoz is.

A négy évre szóló támogatás egyebek között lehetővé teszi egy terepi, azonnal alkalmazható laboratóriumi eljárásrend kidolgozását – írták, hozzáfűzve: a Jakab Ferenc virológus professzor vezetésével megvalósuló projekt lehetőséget nyújt a nemzetközi kapcsolatok megerősítésére is.