Címlap Baranya Könyvfalókat ...

Könyvfalókat keres a Csorba Győző Könyvtár!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén már harmadik alkalommal hirdették meg a „Legyél te is Könyvfaló!” nyári olvasáskihívást, ami a mai nappal, július 12-én  indul és október 1-jéig tart.

A játékba azokat a 7-16 éves olvasókat várják, akik a Baranya Megyei Szolgáltató Rendszer kistelepülési könyvtáraiban beiratkozott olvasók, illetve akik a játék kedvéért csatlakoznak. A nevezéseket két korcsoportban várják.

A versenyzők feladata, hogy megadott szempontok alapján minél több pontot gyűjtsenek.  A 7-11 évesek témája a furcsa, képzelt lények, míg a 12-16 éveseké a borzongató könyvek, azaz ifjúsági fantasyk, krimik, boszorkányos- vámpíros könyvek.

A teljes kiírás ITT érhető el!

A kihívás célja, hogy a könyvtár látogatására és olvasásra ösztönözze a játékosokat. Az eredményhirdetés illetve a nyeremények átadója az Országos Könyvtári Napokon lesz.

Kiemelt képünk illusztráció.