Címlap Baranya Már tapinthat...

Már tapintható is a pécsi székesegyház

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton avatták fel az ikonikus pécsi épületről készült makettet, amely a „tapintható láthatatlan” program keretében készülhetett el.

Az alkotás a Szent István téren kapott helyet, ahol a gyengénlátók illetve vakok a tapintás segítségével ismerhetik meg a pécsi dómot.

Sütő Ferenc, Baka József és Leyer Kornél alkotása, a bronzból készült dombormű a székesegyházat és környezetét mutatja be vakoknak és gyengénlátóknak. Ráadásul a turistáknak is segít eligazodni.

A székesegyház mellett a püspöki palotát, a magtárat, a Barbakán-kertet láthatjuk, tapinthatjuk kicsiben. A maketten Braille-írással is szerepelnek a tudnivalók.

Az alkotás közel 5 millió forintból jöhetett létre, amit adományokból finanszíroztak.