22. alkalommal adták át idén március 24-én a pécsi székesegyházban a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke-díjat. Az ünnepi alkalomhoz kapcsolódó szentmisét Garadnay Balázs egyházmegyei zeneigazgató, plébános celebrálta. Az ünnepi alkalmon Mayer Mihály nyugalmazott püspök is részt vett.
Garadnay Balázs szentbeszédében kiemelte az Istentől kapott talentumok fontosságát, melyekkel az idei díjazottak mindegyike rendelkezik és megsokszorozva azokat, embertársaik javára kamatoztatták. A plébános azt kérte a díjazottaktól, hogy továbbra is éljenek ennek tudatában és a jövőben is legyenek ezeknek a javaknak a kiosztói.
A Tüke-díjat Pécs város 1780-ban történt szabad királyi rangra emelésének emlékére adják át 2004 óta minden évben. Az elismerést olyan személyeknek ítélik oda, akik példamutató tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a város fejlődéséhez. A Tüke-díj mellett az Ifjúsági Tüke-díjat, valamint a Civil szervezetek díját is átadják az arra érdemeseknek. A díjakat idén a Tüke Alapítvány elnöke, dr. Síkfői Tamás adta át.
Idén Tüke-díjban részesült dr. Font Márta történész, a középkori magyar és kelet-európai történelem kutatója, az MTA-tagja. Az Ifjúsági Tüke-díjat Barkó Kincső Emese, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanulója vehette át.
Új elismerésként ebben az évben adták át első alkalommal a Tüke Elnöki Elismerést, amely maximum négy személy részére adható. Ezúttal Dr. Lampek Kinga a PTE Egészségtudományi kar általános és stratégiai dékánhelyettese, tanszékvezető főiskolai tanár; Lovász József ny. határőr dandártábornok; Lőcsei Attila a hajléktalanok ellátása területén, valamint egyéb közösségfejlesztő munkájáért részesült elismerésben, valamint Wald Kata újságíró, a Dunántúli Napló munkatársa, aki közéleti és egyházi témákat feldolgozó, igényes, a szakmaiságot mindenkor szem előtt tartó írásaiért érdemelte ki az elismerést.
A civil szervezeteknek szóló elismerések között idén a 35 éves Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület az emberi alapértékek óvása érdekében kifejtett példamutató tevékenységét is elismerték.
(Forrás: Pécsi Egyházmegye)